Egyszerre fent, egyszerre lent

K é z i - , k o s á r l a b d a Évnyitó sorozatunk záró fejezete a kézilabda és a kosárlabda kilátásait, feladatait összegzi. Előbbit hazai népszerűsége mellett nemzetközi eredményessége is automatikusan legfontosabb, emblematikus sportágaink közé emeli, míg utóbbi esetében inkább a népszerűség a döntő elem. Az eredményességet illetően viszont már visszafogottabbak a remények, hiszen az idén mindkét válogatottunk Európa-bajnoki pótselejtezőre kényszerül, igaz, a PVSK női együttese akár meg is nyerheti az Euroligát. Bár tavaly, hazai környezetben még inkább megnyerhette volna.

Kézilabdában a generációváltás az aktuális kulcsszó. Ennek részben persze a kényszer az oka, hiszen a női és a férfiválogatottnál is korszakos figurák jelentették ki, hogy lezárták válogatott pályafutásukat, ám minden mással összehasonlíthatatlan veszteség, hogy a világklasszis beállós, Kulcsár Anita január 19-én tragikus autóbalesetben elhunyt.
Athénban mindkét nemzeti együttesünk meglepetéssel szolgált, a fiúk negyedik helyezése pozitív, a lányok ötödik pozíciója ellenben negatív „kilengés”. Férficsapatunk idén nem erősítheti meg, hogy tagja a nemzetközi elitnek, hisz lemaradt a vasárnap kezdődő tunéziai vb-ről, ezért a már megnyert Eb-előselejtező után pótselejtezőn kell átverekednie magát, hogy kijusson a 2006-os svájci kontinensviadalra. A nőkre decemberben világbajnokság vár Oroszországban, és szereplésük megjósolhatatlan. Az olimpia és a múlt év végi, hazai rendezésű Eb egyértelműen jelezte, hogy a skandinávok és a koreaiak a mieink előtt járnak, ám a kérdés nemcsak az, őket sikerül-e utolérni, hanem az is, az üldözőbollyal lépést tarthatunk-e.
A két válogatott közelmúltbeli produkciójából következik a szövetségi kapitányok helyzete. Az MKSZ elnöksége az athéni olimpia után Skaliczki Lászlóval szerződést hosszabbított, Mocsai Lajossal viszont bontott, és mivel a helyére érkezett Kiss Szilárd kinevezése is átmeneti időtartamra, a bronzérmet hozó Európa-bajnokság, illetve az év végéig szólt, éppen az utódkeresés zajlik. Az első számú jelölt bevallottan Németh András, aki 1992 nyara óta a Ferencváros trénere, de néhány vitás kérdés még tisztázásra vár. Például az, felülbírálja-e az elnökség azt a határozatát, hogy a kapitány nem lehet egyidejűleg klubedző is.
Ami a csapatokat illeti: az erőforrások központosítása a férfiaknál a Fotexnek és a Szegednek, a nőknél pedig a Dunaferrnek és talán a Győrnek esélyt ad arra, hogy a világ élvonalával versenyezzen, de mivel az erre alkalmas játékosok, edzők, vezetők és szponzorok száma is roppantul behatárolt, ez a többi csapat sorsát, lehetőségeit is determinálja. Annál is inkább, mert az utánpótlás-nevelés egyértelműen „veszteséges üzletté” vált, enyhén szólva nem is virágzik. A lejárt szerződésű játékosért ugyanis nem jár pénz, ha eligazol, EU-tagságunk óta pedig az unió országaiban is korlátlan számban szerepelhetnek magyarok. Hogy ennek dacára igen korlátozott számban szerepelnek, az részben szerencsénk, részben kritikánk.
n
Lehet-e negatív kicsengésű értékelést írni egy olyan sportágról, amelynek hazai élcsapata reális eséllyel pályázik az Euroliga megnyerésére? Amely kitermelt egy olyan játékost – Iványi Dalma személyében –, akit a legrangosabb kontinentális sportújság, a La Gazzetta dello Sport Európa második legjobbjának talált a 2004-es évben? Képzeljük el ugyanezt labdarúgásban: ha magyar csapat lenne a Chelsea, magyar futballista Ronaldinho…
S a válasz mégis egyértelmű: lehet bizony! A magyar kosárlabda – sajnos – minimum stagnál, de pesszimistább vélemények szerint megállíthatatlanul hanyatlik. A férfiválogatott most sem jutott ki az Európa-bajnokságra – ez legutóbb 1999-ben sikerült, Mészáros Lajos irányításával –, jóllehet még egy szalmaszálnyi esély maradt, ha a szerbiai pótselejtezőn megkaparintható egyetlen helyet elcsípi Zsoldos András szövetségi kapitány alakulata. De hát még Zsoldos személye sem biztos; a trénert nem fizette ki a szövetség – miként játékosait sem –, a hoszszabbítás feltétele az adósság rendezése. Mindez eddig is reménytelennek tűnt, hát még most, hogy a kosarasok is csökkentett állami apanázsra számíthatnak…
Miközben elvitathatatlan tény, hogy legjobbjaink – Dávid Kornél (Tau), Gulyás Róbert (Olympiakosz), Németh István (Sopot), Báder Márton (Cibona), Simon Balázs (Telekom Bonn) – európai sztárgárdák kulcsemberei. Más kérdés, hogy közülük Dávid és Gulyás ilyen-olyan okokra hivatkozva nem vállalta a szereplést az Eb-selejtezőn, és hogy a pótlólagos kvalifikáción beszállnak-e, ma még megjósolhatatlan.
Női fronton még borúsabbak a kilátások. Mivel a bajnokságban hemzsegnek a külföldi sztárok, a Pécs, a Sopron és a Szolnok (utóbbi éppen most került a tönk szélére) ott van az Euroligában, ám az NB I lassan tíz éve képtelen volt kitermelni egy európai szintű tehetséget – Iványi és Béres Tímea voltak az utolsók, talán most Vajda Anna, Horváth Zsuzsa és a Harvard egyetemen utolsó éves Cserny Réka léphet a nyomdokukba. A klubok jelentős része fizetésképtelen, a szövetség – lásd a kizárt Foton Sopron példáját – nem túl karakán módon mindig a kicsiken veri el a port. Rátgéber László, beleunván a válogatott élén folytatott szélmalomharcba, lemondott, s a nemzeti együttes ugyanott áll, mint a férfiak: első körben (még Rátgéberrel) reménytelenül kipottyant, talán majd az isztambuli pótvizsgán átmehet, ha kilenc résztvevő közül a legjobbnak bizonyul az újdonsült kapitányal, Sterbenz Tamással.