A csoportkör zárása előtt két fordulóval már mindkét magyar csapat továbbjutóként száll vízbe a hét végén a vízilabda Euroligában. Tét azonban még így is maradt: az elsőség, amelyért egyelőre a TEVA-VasasPlaket tehet többet. A piros-kékek ugyanis ma fő vetélytársukkal, a Jug Dubrovnikkal játszanak, a Honvéd viszont holnap kvartettje leggyengébbnek tűnő együttesét, az Olympiakosz Pireuszt fogadja.
Az A csoportot négy játéknap után százszázalékos teljesítménynyel vezeti a Jug, és mivel a Vasas csak két ponttal áll mögötte, pontegyenlőség esetén jobb egymás elleni eredménnyel már ma elé kerülhet. Igaz, ehhez a dalmáciai
12-10-es vereséget kellene megfordítania, azaz legalább három góllal nyernie. A Karacot, Fatovicot, Krzicet, Smodlakát felvonultató vendégek ellen ez természetesen merész célkitűzés, de nem lehetetlen. Különösen nem az elmúlt fél évben magát többszörösen felülmúlt gárda számára. Az esélyeket mindenesetre javítja, hogy játszhat az első számú góllövővé előlépett Varga Dániel, aki a BVSC elleni bajnokin egy brutális szabálytalanság után szenvedett bordazúzódást és izomhúzódást.
A Honvéd már Athénban is simán verte az Olympiakoszt, holnap a Kőér utcában ez még kevesebb gondot jelenthet neki. A győzelem az erőviszonyok ismerete mellett azért is kötelező, mert a zárófordulóban így elég lenne egyetlen góllal legyűrni az olasz Bresciát az elsőségért.
Az szerencsére már megmásíthatatlan, hogy mindkét magyar együttes továbbjutott, tehát csakúgy, mint tavaly, a Honvéd és a Vasas is ott van a legjobb nyolc között az Euroligában. Ezen túl azonban jelentős lesz az átrendeződés, hiszen az olaszok „kegyeskedtek” visszatérni a kupasorozatba, és ha már így tettek, a Pro Recco, a Posillipo Napoli és a Leonessa Brescia révén el is visznek három helyet a negyeddöntőben. A Jug Dubrovnik kvalifikációja szintén biztos, az ugyancsak horvát Rijekáé és a montenegrói Herceg Novié pedig erősen valószínű.
Bár a negyeddöntő esélyeivel még korai foglalkozni, azért felidézhetjük, hogy a tavalyi, Honvéd–Vasas párosítást eredményező sorsolást micsoda balszerencseként értékeltük. Mivel a kiírás értelmében az elsőket rendelik a másodikokhoz, ennek most a lehetőségét is kizárhatnánk, ha mindkét magyar csapat az első helyen végezne. Persze akkor is, ha a másodikon.
A magyar érdekeltségű csoportok állása az Euroliga főtábláján, A csoport: 1. Jug Dubrovnik (horvát) 8 pont, 2. TEVA-VasasPlaket 6, 3. Nis (szerb-montenegrói) 2, 4. Olympic Nice (francia) 0.
D csoport: 1. Brescia (olasz) 8 pont/5 meccs, 2. Domino-BHSE 6/4, 3. Sturm Csehov (orosz) 3/5, 4. Olympiakosz Pireusz (görög) 1/4.
Megdöbbentő adatok láttak napvilágot a migránsbűnözésről
