Mi sem adja vissza hűebben a cselgáncs Magyar Kupa női 63 kg-os súlycsoportjában történtek heves voltát, mint az a tény, hogy az ezüst- és bronzérmes az eredményhirdetésnél nem a dobogón, hanem már a kórházban volt. Történt, hogy Honvéd Tüzér utcai csarnokában szombaton rendezett versenyen a 18 éves Bősz Anett általános meglepetésre előbb vazarit, vagyis nagyon sokat érően eldobta a hazai női dzsúdó legígéretesebb reprezentánsát, az olimpiai részvételről éppen csak lemaradó, junior világbajnok Szabó Brigittát, majd kevéssel később a földharcban is alaposan megszorongatta. S itt esett meg az a fogás, amelyet Szabó az összeszorított fogakkal végigküzdött, de elvesztett mérkőzés után úgy írt le, hogy szabálytalanul rátörtek karjára. A győztes úgy érezte, hogy nem hibázott, de „Brigi karja valóban furcsán csavarodott”, mondta később, amikor már ő is maródi volt. Mert őt, egészen pontosan az egyszer már eltört kulcscsontját a döntőben, ugyancsak földharcban Gubek Zsófia roppantotta meg, A súlycsoport második és harmadik helyezettjét Németh Ferenc szövetségi kapitány azonnal kórházba vitte, ahol szerencsére kiderült, hogy egyik eset sem súlyos, mindazonáltal Bősz Anettnek egy időre el kell kerülnie a tatami környékét. „A két lány mérkőzésén Brigi sérülése a bírók hibája, meg kellett volna állítaniuk az akciót, mert egyértelmű volt a szabálytalanság” – szögezte le a szakvezető, ám a teremben a bírókon kívül is akadtak olyanok, akik nem osztották a véleményét.
A szövetségi kapitánynak ráadásul nemcsak a 63, hanem az 57 kg-ban történtek is fejfájást okozhattak, mert a súlycsoport stabil válogatottjának elképzelt, bokaműtét után visszatérő Ónody Beáta kikapott a nyolcadikos általános iskolás (!) Hegedűs Dórától. Tizennégy éves kislányok küzdősportban ritkán vernek húszéves nagyokat, márpedig most ez történt, s ráadásul nem is egy kósza dobás, hanem leszorítás vetett véget az első helyről döntő küzdelemnek. „A remény hal meg utoljára” – válaszolta nagyon komoly arckifejezéssel a szolnoki kislány első felnőtt versenye után immár Magyar Kupa-győztesként arra a kérdésre, hogy reggel gondolta-e volna, milyen messzire jut délután. Ám a szolnoki Wadokai Judo Klubból nem ő volt az egyetlen tini, aki ilyen messzire jutott. Mert az 52 kg-ban a nála alig idősebb Karakas Hedvig végzett az első helyen. Az egyesület ügyvezető elnöke és vezetőedzője, a korábbi szövetségi kapitány Kovács Gábor a siker titkaként a szülői támogatás emelte ki, s azt, hogy a két lány nem csak fizikálisan rendelkezik kimagasló mutatókkal, „fejben” is nagyon erősek. Megtudhattuk, hogy Hegedűs Dóra már kétszer megkapta a Magyar Köztárság Jó tanulója – jó sportolója címét. Nos, erre az évre a harmadik oklevélhez máris megvan az indoklás fele.
Bár eddig csak a Magyar Kupa női kategóriáiról ejtettünk szót, jelen volt az erősebb nem is, de jóval gyengébb összetételben. A két héttel ezelőtti Hungária-kupa öt magyar érmese közül senki sem indult, és sokat mondó, hogy a legrangosabb mérkőzésen – a 90 kg döntőjében – a korábbi válogatott Szabó Csaba az inkább az RTL Kísértés show-jából ismert Ledényi Leventét verte…
Megdöbbentő adatok láttak napvilágot a migránsbűnözésről
