Teljes elnökségi csere várható a vívóknál

V Í V Á S

2005. 02. 24. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár győztes csapaton nem szokás változtatni, főleg jelentősen, a Magyar Vívószövetségben megteszik, még ha nem is az athéni olimpián egy aranyat és két ezüstöt, 28 pontot szerezett versenyzői gárdát cserélik le. Ellenben a szövetség március 18-i közgyűlése nem csak a nevében lesz tisztújító. Amint azt a hét végi budapesti női kard Világkupa-sajtótájékoztatón Kovács Tamás szakmai igazgató mintegy „mellékesen” bejelentette, a megújulás jegyében a jelenlegi 25 fős helyett legfeljebb 15 tagú elnökség kezébe kerülne az irányítás, s az érintetteknek a fele a szponzorok képviselőiből kerülne ki. A döntéshozó és a végrehajtó szerepkör teljesen elkülönülne, vagyis aki az utóbbiban kapna szerepet a szövetség fizetett alkalmazottjaként, az a döntéshozatalból kikerülne. Kovács Tamás azt is előre vetítette, hogy a mostani 25 fős elnökségből valószínűleg kevesen maradnak bent a testületben (információink szerint a kevesek egyike Gémesi György elnök), s ez a jóslat azt sejteti, hogy már erősen körvonalazódik az új felállás.
Amire, jelesül a szponzorok bevonására, gyakorlatilag rákényszerül a sportág. Mert amíg az elmúlt években legkésőbb január 27-ig mindig megkapta az állami támogatást, egyelőre ígéretekkel kell beérnie, hogy majd március közepén utal a Nemzeti Sporthivatal. Így viszont előállt az a helyzet, miszerint a soron következő, betervezett hat külföldi Világkupára versenyzőink nem tudnak elutazni. Legfeljebb akkor, ha saját maguk kifizetik az utat, mint például a hét végén a női tőrözők, akik Szöulba mennek.
Női kardozóinknak szerencséjük van, mert szombaton és vasárnap csak a Nemzeti Sportcsarnokba kell eljutniuk a Vk-versenyükre. Ezen 13 ország 90 kardozója indul, a világranglista első huszonnégy helyezettjéből tizenhat. Viszont éppen a rangsort vezető két amerikai, S. Jacobson és az athéni olimpiai bajnok Zagunis nem lesz itt. A legerősebb összeállításban a franciák (az egyéni világbajnok Touyával) és az oroszok (a csapatban világbajnok Nyecsajevával) érkeznek. A mi reményünk hordozói főként Nagy Orsolya, Csaba Edina, Varga Dóra, Gergácz Veronika és Kerecsényi Georgina, s legalább egy döntős helyezést remélünk.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.