Női tőrözőink kiváló eredményeket értek el az elmúlt egy hónap Világkupa-versenyein: az elsőn Varga Gabriella lett bronzérmes, a másodikon Knapek Edina, a harmadikat Mohamed Aida nyerte meg, a negyediket pedig Knapek, a döntőben Mohamedet verve. Az eredményekhez párosítva a helyszínek sorrendje is figyelemre méltó: Szöul, Sanghaj, Tokió, Kairó; miközben a Magyar Vívószövetség vezetésétől folyamatosan azt halljuk, hogy az állami támogatás folyósításának hiányában egyáltalán nincs pénz az utazásokra. A Verne-regénybeli Willi Fogg kalandjait idéző túra után Bernáth Zoltán szakágvezetőtől megtudhattuk, hogy ellentmondás sincs:
– Ezekre az utakra a vívószövetség valóban nem tudott adni egy fillért se. Az, hogy a lányok mégis mehettek, a Mol, az LNX és a Well Travel segítségének köszönhető. No és a japánokkal volt egy megállapodásunk, mi már vendégül láttuk őket, most pedig ők fogadtak bennünket, így Tokióban a szállásra és az étkezésre nem kellett költenünk. Az elmúlt egy hónap kiadásai így is három és fél millió forintra rúgnak, de sokat is nyertünk: utoljára tizenöt, de talán húsz éve fordult elő, hogy a világranglistán három magyar legyen az első tízben. Márpedig most Aida harmadik, Gabi ötödik, Edina pedig kilencedik. S az is nagyon fontos, hogy a két csapat Grand Prix-n szerzett második és negyedik helyünkkel jelenleg másodikok vagyunk a csapat-világranglistán. Megjegyzem, egy csapatversenyen a nevezési díj négyszáz euró, vagyis százezer forint…
A takarékosság jegyében egyébként mind a négy versenyen csak Knapek és Varga vett részt, Mohamed Tokióban csatlakozott hozzájuk, előtte, Szöulban, pedig Berta Adrienn vívott a csapatban jól. Nem rajta múlt, hogy itt csak negyedik lett az együttes: Knapek megsérült, becserélni pedig egyszerűen nem volt kit helyette…
A szakvezető azt az információját is megosztotta velünk, hogy a kétszeres egyéni olimpiai bajnok olasz Vezzali gyermeket vár, honfitársnője, Trillini pedig visszavonult, vagyis a zalaegerszegi Eb-n és a lipcsei világbajnokságon sem kell velük számolnunk. Az pedig csak idő kérdése, hogy a világranglistán mögöttük jelenleg harmadik Mohamed Aida mikor lesz az első.
Az MTK vb-ezüstérmese, aki tavaly az athéni olimpián a negyedik helyen végzett, azonban úgy számol, hogy Vezzali a szülés után az októberi lipcsei vb-n már elindul, s szerinte Trillini is:
– Én nem hiszem el, hogy Trillini abbahagyja a vívást, hiszen még most is ő a világ egyik legjobbja. Azt pedig szinte biztosra veszem, hogy Vezzali indul a világbajnokságon. Szülés után öt hónappal én legalábbis azt tenném a helyében – árulta el Mohamed Aida.
Akinek egyelőre még nem is kell magát Vezzali helyébe képzelnie, mindenesetre az év legfontosabb eseménye nem feltétlenül a világbajnokság lesz a számára, hanem a nyári esküvője.
Ruszin-Szendi Squandered Public Funds on Building His Luxury Villa
