Hat fix, hét kétesély

MN
2005. 04. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Három magyar, négy olasz és hét német bajnoki képviselteti magát a 13. heti totószelvényen, reméljük, szerencsénk lesz velük. A sereghajtó Nyíregyháza a jobb, de szeszélyes Újpestet fogadja, nyílt játékot várunk, s semmiképpen sem döntetlent. A Vasas–Sopron mérkőzésen látunk erre esélyt, de még nagyobbat a hazai sikerre, hiszen a piros-kékek tavasszal háromból hármat nyertek. Igaz, Gyánó, Schultz, Győri és Plókai sérült, míg a vendégeknél Pintér, Földvári, Hanák és Károlyi meggyógyult. A pluszmérkőzés MTK–Ferencváros örökrangadójára rányomja bélyegét a zöld-fehérek rossz anyagi helyzete, no meg Rósa eltiltása.
A Bundesligában a Leverkusen Bielefeldben is a nemzetközi porondért hajt, nem lesz remi a meccs. A BL-szereplés szempontjából sorsdöntő rangadót vív Brémában a 3. Werder a 4. Stuttgarttal. Lisztes a hazaiaknál, Szabics a vendégeknél ülhet le a kispadra, de hogy beállhat-e, nem tudni. Azt viszont igen, hogy az északiak komolyabb hiányzója Pasanen és Davala, a sváboké Hinkel és Fernando Meira. Legkevésbé a Stuttgart sikerében bízunk, abban viszont igen, hogy a Kaiserslautern hazai pályán legyőzi a Hannovert, csakúgy, mint a Schalke a Nürnberget. A Bayern München Wolfsburgban már gondolhat a Chelsea elleni BL-derbire.
Ami az olasz összecsapásokat illeti, a Juventus Firenzébe is esélyesként utazik, de figyelnie kell keddi liverpooli BL-fellépésére is, tehát tartalékolhat kissé. Az Inter a Milannal csap össze szerdán, most szombaton viszont a Bolognával, ráadásul sérülések sújtják (Recoba, Adriano, Vieri), örül majd az egy pontnak is.
















A totó 13. heti tippszelvénye:
1. Nyíregyháza–Újpest1, 2
2. Vasas–Sopron1, X
3. Bielefeld–Leverkusen1, 2
4. Bremen–Stuttgart1, X
5. Freiburg–HamburgX, 2
6. K. lautern–Hannover1
7. Schalke–Nürnberg1
8. Wolfsburg–Bayern M.X
9. Dortmund–HerthaX, 2
10. Fiorentina–JuventusX, 2
11. Bologna–InterX
12. Cagliari–SampdoriaX
13. Udinese–Roma1
+1 MTK–FerencvárosX

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.