Nézőszám

2005. 04. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hét végén a 22. fordulóval folytatódik a labdarúgó NB I. Valaha ez az információ a fél országot felajzotta, manapság egy kisvárosnyi embert sem. A szerdai hétközi fordulót összesen 22 800-an látták, mérkőzésenkénti átlagban 2850-en. Ezen az adaton nagyot lökött a Ferencváros vidéki szereplése, ami miatt 7000-en ültek-álltak a nyíregyházi lelátón. A múlt hét végi 20. körben 20 900-an zarándokoltak el az „arénákba”, egy színhelyre a nyolcból 2612,5, de mivel fél ember nincs, 2613 fő jutott. A Debrecen–MTK meccs 7500 szurkolóját előre lehetett kalkulálni, mivel többen nem férnek be az Oláh Gábor utcai stadionba, az egyetlen olyan magyar futballpályára, amelynek bejáratára rendszeresen kitehetik a „Megtelt” táblát.
Egy hete az MTK ellen úgy kétszázan szorultak kint, ma az ősi rivális Nyíregyháza ellen lesz ez kétezer is. Pedig az ellenfél sereghajtó a tabellán, amit a Loki vezet, de Debrecenben nem ez a fontos, hanem az országban talán utolsóként a helyi csapat és a futball szeretete. Ez az érzelem igazi hungaricumnak számított vagy nyolc évtizeden át, s hogy most nem az, arra a Ferencváros–Vasas pesti derbi adhatja a modellt. A legnépszerűbb magyar csapat fogadja szintén nagy múltú fővárosi riválisát holnap ebédidőben, tévémeccsen. Utóbbi két tényező nem növeli a helyszíni érdeklődők számát, a két gárda jelene még kevésbé. A Fradi tavaszi mérlege egy győzelem, egy döntetlen, négy vereség, legutóbb egy hónapja nyert meccset, a Vasas zsinórban három fiaskón jutott túl 0-11-es gólaránnyal. Tippjátékunk a következő: eléri-e az Üllői úti mérkőzés nézőszáma a várható szűk háromezres átlagot? Segítségül ajánljuk a 22. forduló programját, amely a Hét végi sportműsorban olvasható; eredményhirdetés hétfőn… Érzékenyebb lelkű Fradi- és Vasas-szurkolóknak javasoljuk, vasárnap délben, a pályán és a nézőtéren látottakat ellensúlyozandó, gondoljanak egy korábbi telt házas népstadionbeli rangadóra. Amikor még volt mit nézni, s voltak, akik nézték.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.