Pénteki rajt
Már ma megkezdődik a labdarúgó NB I hét végi fordulója: az MTK 19 órakor fogadja a Hungária körúton a Budapest Honvédot. Hat összecsapást rendeznek szombaton, a Sopron–Ferencváros mérkőzést pedig vasárnap. (MN)
Vereség Bulgáriától
A magyar női teniszválogatott 2-1-es vereséget szenvedett Bulgáriától a Fed-kupa Euro-afrikai zóna I. csoportjának második mérkőzésén a törökországi Antalyában. Karatantcseva 6:4, 6:3-ra győzte le Szávay Ágnest, Maleeva pedig 7:6 (7-4), 6:2-re Gubacsi Zsófiát, így a két egyes után tét nélküli volt a páros, amelyben a Szávay, Németh Virág kettős két játszmában verte a Maleeva, Karatantcseva duót. (MTI)
Négy kvalifikáció
Négy magyar résztvevője lesz a székesfehérvári női öttusa Világkupa-viadal szombati döntőjének. A selejtezőből a hazaiak közül Vörös Zsuzsanna, Szatmári Adrienn, Máthé Vivien és Füri Csilla jutott tovább. (MTI)
Halad a Vasas
Kecskeméten sima 3-0-s győzelmet aratott a Vasas a női röplabda-bajnokság elődöntőjében, így 2-1-re vezet az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban. A BSE–Nyíregyháza mérkőzés országos kiadásunk zárása után ért véget. (MTI)
Isztambuli sikerek
Az isztambuli Ahmet Cömert ökölvívó-emlékversenyen lapzártánkig sorra nyertek a magyarok: Bedák Zsolt (54 kg) a 2. menetben feladásra késztette a török Sakallit, míg Dudás Tibor (60) 22-14-re verte a Fülöp-szigeteki Basadrát. A hölgyeknél Szuknai Zsuzsanna (57) román, Ducza Anita (75) török riválison jutott túl. (D. Zs.)
Csúcsdöntés
Az orosz Zarema Kaszajeva mindkét fogásnemben, így összetettben is megdöntötte a kontinensrekordot, s nagy fölénynyel nyerte a nők 69 kg-os súlycsoportjának versenyét a szófiai súlyemelő Európa-bajnokságon. Kaszajeva összetettbeli 265 kg-os eredménye 2,5 kilóval jobb, mint az eddigi Európa-csúcs, melyet Krutzler Eszter tartott. (MTI)
Választás 2007-ben
Az Európai Labdarúgó-szövetség tallinni kongresszusán elfogadták a nemzetközi szövetség javaslatát, így a jövő év helyett 2007-ben választ új elnököt a szervezet, tehát 2007-ig továbbra is a svéd Lennart Johanson marad az UEFA élén. (MTI)
Enyhe ítélet
A Magyar Vízilabda-szövetség fegyelmi bizottsága a Vasas–Eger bajnoki elődöntőn elkövetett fegyelmezetlenségéért és az azért kapott piros lapért Gerendás Györgyöt, az Eger edzőjét három mérkőzésről eltiltotta, de a végrehajtást egyévi próbaidőre felfüggesztette. (MN)
Visszafoglalás – Nem csak egy évszám 1968 + videó (első rész)
