Czink a legjobb
Charlestoni tornagyőzelmének köszönhetően a 43.-ról a 22. helyre lépett előre a női teniszezők világranglistáján a belga Justine Henin-Hardenne, a rangsor korábbi éllovasa, aki hosszú kihagyás után nemrég tért vissza a pályára. Az élen továbbra is az amerikai Lindsay Davenport áll, míg hosszú idő óta először nem Mandula Petra, hanem Czink Melinda a legjobban jegyzett magyar játékos: előbbi a 190. pozícióba csúszott vissza, utóbbi a 127. (MTI)
Kupaelődöntők
Ma és holnap kerül sor a labdarúgó Magyar Kupa két elődöntőjére. A műsor, kedd: Sopron–Budapest Honvéd 20 óra (Duna TV), szerda: BKV Előre (NB I/B)– FTC 16.30 óra. (MN)
Megjött a meghívó
Hivatalossá vált, hogy labdarúgó-válogatottunk május 31-én Metzben barátságos mérkőzést játszik Franciaország nemzeti csapatával. (MN)
Pénzosztó NOB
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 204 millió eurót oszt szét a tavalyi athéni olimpián szerepelt 28 sportág nemzetközi szövetségei között, jelentette be Jacques Rogge NOB-elnök. Továbbra is bizonytalan, hogy a NOB milyen irányban alakítja majd át, illetve átalakítja-e a nyári játékok programját. A módosításról a tervek szerint a július eleji, szingapúri kongresszuson döntenek. Abban nem lesz változás, hogy a programot továbbra is 28 sportág, 301 versenyszám, a mezőnyt 10 500 sportoló alkotja. (MTI)
Jones leszerepelt
Rosszul sikerült Marion Jones viszszatérése, a háromszoros olimpiai bajnok amerikai atlétanő a kaliforniai Walnutban rendezett nemzetközi versenyen 400 méteren a hatodik, utolsó helyen végzett. Jones 55,03 mp-es eredményével több mint öt másodperccel maradt el a 2000-ben elért 49,59 mp-es egyéni csúcsától. A számot a jamaicai Williams 51,49-cel nyerte. (MN)
Bebiztosítva
A Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) és a Credit Suisse Life megállapodása révén közel kétszázezer hazai sportoló biztosítása vált garantálttá. A biztosítást minden NSSZ által kiadott regisztrációs kártyával rendelkező magyar sportoló igénybe veheti. (MN)
Félmilliós bevétel
Közel félmillió forint jött össze a Bethesda Gyermekkórház Égéssérült Gyermekeket Gyógyító Országos Központja javára azon a jótékonysági lábteniszversenyen, amelyet Rátonyi Gábornak, Zugló polgármesterének a kezdeményezésére tartottak vasárnap a Csömöri úti Mini Garros teniszpályán. Az esemény fővédnöke Orbán Viktor, a Fidesz elnöke volt. (MN)
Meggyanúsították a Kunszentmártonnál árokba borult busz vezetőjét
