Herédi mégsem
Herédi Attila nem lesz a Békéscsaba NB I-es labdarúgócsapatának vezetőedzője. A viharsarki alakulattal hírbe hozott tréner pénteken döntötte el, hogy nem kíván leülni a kispadra. Herédi elmondta, hogy három kritériumot határozott meg, melyek közül csak egy teljesült, az, hogy a csapatot működtető kft. rendezte a távozó vezetőedző, Dajka László felé fennálló tartozását. A másik elvárása az volt, hogy a játékosok is kapják meg péntek délig a pénzük egy részét, ez azonban nem történt meg, ahogy az sem, hogy vele ténylegesen megegyezzen a vezetés. (MTI)
Igaly tenyerelt
Két olyan tenyér került 132.-ként a Magyar Sportcsillagok Falára, amely keményen ragadja meg a puskát, de pofont soha nem oszt, csak simogat. Igaly Diána, az athéni női skeetlövészet olimpiai aranyérmese (4-szeres világ- és Európa-bajnok) nemcsak eredményei okán, hanem, amint a tegnapi tenyereléskor méltatásként elhangzott, igazi jó emberként vívott ki magának megbecsülést és szeretetet. Nem is keveset, ahogy több elhomályosodó szempár jelezte ezt az ünnepi eseményen. (D. Zs.)
Pingpongcsata
Ma délután 16 órakor a Statisztika női asztalitenisz-csapata a Marczibányi téren BEK-elődöntő-visszavágón fogadja a francia USO Mondeville-t. A 25-szörös BEK-győztes Statisztika idegenben 3-2-re győzött, de játszmaaránya csak 11-10 volt a javára, így most is nyernie kell. Ennek érdekében a „Stat” erősített, leigazolta a világranglista 6. helyén álló szingapúri Li Jia-vejt a világranglistán negyedik horvát Boros Tamara, Póta Georgina (37.) és Fazekas Mária (44.) mellé. A Magyar Asztalitenisz-szövetség közgyűlése további négy évre Benedek Fülöpöt választotta elnökké. (MN)
Holland meglepetés
A labdarúgó UEFA-kupa negyeddöntőjében, az első mérkőzéseken: Austria Wien (osztrák)– Parma (olasz) 1-1, Newcastle United (angol)–Sporting Lisboa (portugál) 1-0, Villarreal (spanyol)–Alkmaar (holland) 1-2, CSZKA Moszkva (orosz)– Auxerre (francia) 4-0. (MN)
Tabáni bokszbuli
Egy hét múlva, április 16-án, szombaton az I. kerületi Czakó utcai sportpályán rendhagyó boksztalálkozó zajlik majd bográcsolással és tombolával egybekötve. A házigazda Nagy Gábor Tamás, a budavári önkormányzat polgármestere lesz, a meghívottak pedig többek között az olimpiai, amatőr és profi világ- és Európa-bajnok Kovács „Kokó” István, egykori mestere, Szántó Imre, ifjabb Papp László, valamint a Fidesz szóvivője, Révész Máriusz. A ringben a Pesterzsébeti SC ifjú bunyósai tartanak bemutatót. (MN)
Bezárt Ferihegy az apokaliptikus időjárás miatt, Budapestről most se ki, se be
