Három futamról kizárták a BAR-Hondát

F O R M A – 1

Munkatársunktól
2005. 05. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap Párizsban büntetett a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) motorsportbizottságának fellebbviteli bírósága, de nem olyan szigorúan, ahogyan egyesek sejtették: a BAR-Hondának szabálysértés miatt törölték a két héttel ezelőtti San Marinó-i Nagydíjon elért eredményeit – így Jenson Button elvesztette a harmadik helyét –, s az istálló kénytelen kihagyni a hét végi Spanyol, valamint a május 22-i Monacói Nagydíjat is. Egyúttal a csapat hat hónapos eltiltást is kapott, ám ezt egy évre felfüggesztették.
A San Marinó-i Nagydíj után a versenybírák hosszas tanácskozást követően szabályosnak találták Button autóját, ám a versenyigazgató felülbírálta a döntést. Mint kiderült, a BAR 007-es modellje trükkös volt: az ellenőrzésre csak azáltal érte el a szabályok megkövetelte minimális súlyhatárt, hogy az utolsó kiállásnál alaposan megtöltötték a tankját, és így még 11,5 liter üzemanyag maradt benne. A verseny közben könynyebb volt a súlya, s így jogtalan előnyt élvezett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.