Három hazai, hat német és öt olasz bajnoki mérkőzés kapott helyet a 19. heti szelvényen, kezdésnek pedig az újdonsült kupagyőztes soproniak győri fellépése. Kérdés, hogy Pintér Attila csapatából mennyit vett ki a szerdai meccs és az azt követő ünneplés, másrészt a megyei rangadón a házigazda számára nagy a tét, a dobogó még elérhető számára. A Győr amúgy otthon igen jó mérleggel bír (8 győzelem, 3 döntetlen és csak 2 vereség); szóval, mindent egybevéve hazai sikerrel számolunk. Az Újpest sem szeretne lemaradni a dobogóról, és véleményünk szerint azon egyszerű oknál fogva nyer a Bozsik-stadionban, hogy jobb csapat a Honvédnál. Azzal együtt, hogy ősszel a kispestiek 2-1-re győztek a Megyeri úton. Meglátásunk szerint nem születik döntetlen Pécsett sem, de azt, hogy a Ferencváros újabb pofont kap-e, vagy a szerdai K. O. után talpra áll és „csakazértis” hangulatban nyer, nehéz megmondani… Az a zöld-fehérek mellett szól, hogy a szerdán kiállított Kapicot, Rósát és Szűcsöt – mint ahogy a Sopronból Pintér Zoltánt is – csak egy kupameccsről tiltották el, vagyis szombaton valamennyien pályára léphetnek.
A Bundesligában a Bayern München már megnyerte a bajnokságot, s a szelvény tuti tippjének ígérkezik, hogy legyűri a kieséstől megmenekült Nürnberget. A forduló rangadóján a második Schalke a nyolcadik Dortmundot fogadja, s ha nyer, akkor már biztosan dobogós és jövőre BL-résztvevő. Talán így is lesz, de azért ne feledjük, a vendégek UEFA-kupás helyre hajtanak. Ősszel a Schalke Dortmundban is nyerni tudott 1-0-ra, de abban az időszakban az 1997-es BL-győztes nagyon gyengén muzsikált. Elméletileg még a harmadik Stuttgart is bejöhet a BL-indulást érő második helyre, de inkább arra kell ügyelnie, hogy a legrangosabb sorozat selejtezőjében biztosan elindulhasson, mert csak két ponttal áll a Hertha előtt. Mindkét csapat idegenben lép pályára, egyaránt győzelmi esélyekkel.
Az olasz bajnoki címért zajló versenyfutásban a Juventus három ponttal meglépett a Milantól, miután vasárnap Milánóban verte 1-0-ra riválisát, s a különbség vélhetően marad is. A torinóiaknak otthon a sérült Zebina, Tacchinardi és Camoranesi nélkül is kötelező megverniük a Parmát, de a BL-döntős piros-feketéknek sem szabad botlaniuk Leccében, ahol a házigazda tartalékos lesz.
A TOTÓ 19. HETI TIPPSZELVÉNYE:
1. Győr–Sopron 1
2. Bp. Honvéd–Újpest 2
3. Pécs–Ferencváros 1, 2
4. Bayern M. –Nürnberg 1
5. Bochum–Stuttgart 2, X
6. Hannover–Hamburg X, 1
7. M’gladbach–Hertha X, 2
8. Schalke–Dortmund 1, 2
9. Wolfsburg–Leverkusen 2, X
10. Inter–Livorno 1
11. Juventus–Parma 1
12. Lecce–Milan 2
13. Udinese–Sampdoria X, 1
+1 Roma–Lazio X
Ezért szerencse, hogy Magyar Péter nincs döntéshozó pozícióban + videó
