Tóth Krisztina az első játszmát ugyan megnyerte, de a papírformának megfelelően sajnos mégsem bírt a kínai Niu Csien-fenggel, 4:1-re kikapott a világranglista harmadik helyezettjétől, s így a legjobb 16 között az utolsó állva maradt versenyzőnkként búcsúzott a sanghaji asztalitenisz-világbajnokságon. „Összességében elégedett vagyok, egy ilyen versenyen nem szégyen a legjobb 16 között kiesni” – jegyezte meg, s valóban, hiszen már ide is erőn felül jutott a világranglista 22. helyezettjeként. Kedden párosban Bátorfi Csillával egy körrel tovább ment, kétszeres Európa-bajnok, Sydneyben olimpiai 4. helyezett duónk hivatalosan az 5–8. helyen zárt, s valljuk be, reálisan többet nem is remélhettünk.
Bátorfi még a világbajnokság előtt gyakorlatilag kész tényként közölte, hogy a jövőben már csak német klubcsapatában, a Langweidben játszik, 36 évesen búcsúzik a válogatottól; ám tegnapi nyilatkozata szerint lehet, hogy mégse. „Jövőre éppen Németországban, Brémában rendezik a csapat-világbajnokságot, s ha a magyar szövetség illetékesei úgy gondolják, hogy szükség van a játékomra, vagy akár csak a jelenlétemre, örömmel állok rendelkezésre. Ehhez azonban a nyáron tisztázni kell a kérdést, mert azt nem szeretném, ha csak az utolsó pillanatban közölnék, kellek-e” – jegyezte meg kilencszeres Európa-bajnokunk, s egyúttal megerősítette, hogy a május 20-án, a Statisztika elleni BEK-döntőben asztalhoz áll Budapesten.
A vb finisében szinte csak kínai menü van az asztalon. A nőknél egyéniben három kínai és egy hongkongi jutott be a legjobb négy közé, ugyanez a leosztás a párosok között is, vegyespárosban pedig már össze is jött a házi döntő. Férfi egyéniben még csak a legjobb nyolcnál tartanak, s itt – öt hazai mellett – egyelőre még a svéd Karlsson és a dán Maze menti kontinensünk becsületét. Férfi párosban a német Boll, Suss kettős már meg is mentette, hiszen kiverte a házgazdák fő favoritját, az első helyen kiemelt, olimpiai bajnok Csen Csi, Ma Lin duót. No persze Bolléknak az aranyéremért egy másik kínai kettőst kellene legyőzniük.
Federer a helyszínen nézhette Djokovics szenvedését, de inkább a telefonját bújta
