Jól kezdődött a mieink számára a rotterdami cselgáncs Európa-bajnokság: Ungvári Miklós 66 kg-ban az első napon ezüstérmes lett. A második hely szép eredmény, túlértékelni azonban nem szabad, hiszen a kecskeméti dzsúdós 2002-ben megnyerte a kontinensviadalt.
Ungvári sorrendben először az örmény Ohanyant (leszorítással), az olaszt Casalét (ugyancsak leszorítással), a 2003-ban Eb-aranyérmes francia Darbelet-t (ipponnal), majd a fehérorosz Sliket (hosszabbításban, vazarival) verte, amíg bejutott a döntőbe. Ott az azeri Iszmajlovval találkozott, akit már megvert a tavalyi olimpia első körében. Ezúttal mindketten rendkívül passzívan kezdtek, így hamarosan páros intést kaptak. Ungvári második intésével már jukónyi hátrányba került. Sajnos később sem találta a nála csaknem egy fejjel alacsonyabb, zömök alkatú Iszmajlov ellenszerét. Az immár ötödik Eb-döntőjében küzdő azeri dzsúdós három perc elteltével ipponnal nyert. „Dühös vagyok magamra, ezt elszúrtam. Remélem, a szobatársak azért behúznak helyettem is egy aranyat” – kesergett a medál mellé kapott holland fapapuccsal a kezében Ungvári. Az egyik megszólított, a holnap tatamira lépő Kovács Antal így vigasztalta őt: „Ne bánkódj, még sok Eb-d lesz, az idén meg legfeljebb világbajnokságot nyersz majd Kairóban.”
Ezért szerencse, hogy Magyar Péter nincs döntéshozó pozícióban + videó
