Bő egy hónappal az aktuális világverseny előtt, a szokásosnál nagyobb tétért zajlik csütörtöktől vasárnapig az országos úszóbajnokság a budapesti Komjádi-uszodában. Ez az utolsó alkalom a vb-kiküldetési szint elérésére, és egyelőre csupán hárman tudhatják magukat biztos montreali utazónak: Cseh László, Risztov Éva és Nagy Réka.
Gyurta Dániel, az athéni olimpia ezüstérmese 200 mellen idei gyenge eredményei miatt már le is mondta volna a vb-t, ám a szövetség elnöke, Gyárfás Tamás rábeszélte a családját, mégis próbálkozzon meg a majdnem lehetetlennel. Kovács Ágnest más baj érte: edzésre menet hátulról beleszaladt egy autó az ő kocsijába, és a biztonsági öv olyan erősen megfogta, hogy megsérült, úszás közben azóta is fájdalmai vannak, orvosi konzultáció alapján dől el, rajthoz állhat-e. Risztov Éva vírusos megbetegedés, majd fürdőszobai baleset és agyrázkódás miatt szorult kényszerpihenőre, és ha mindehhez hozzáveszszük Cseh László tavaly júliusi lábtörését, már-már az az érzésünk: úszóinkat tilos a partra engedni.
Donald Trump és Benjamin Netanjahu munkavacsora keretében tárgyal
