Aranyról újabb aranyra váltottak

Ö T T U S A

Munkatársunktól
2005. 06. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Balogh Gábor, Kállai Ákos és Fülep Sándor még szerdán megnyerte a hagyományos csapatversenyt az olaszországi Montepulcianóban zajló öttusa Európa-bajnokságon, pénteken pedig váltóban is diadalmaskodott.
Együttesünk a lövészetet nyolcadikként zárta, Fülep 93, Kállai 91, Balogh 84 kört lőtt, s a 268-as összteljesítmény 1120 pontot ért. Az első tusát a franciák nyerték a lengyelek és a szlovákok előtt. Triónk hátránya csak a franciával szemben volt tetemesnek nevezhető, utóbbi alakulatot azonban a második számból kizárták, mivel egyik versenyzőjük szándékosan meglökte az asszóvezetőt. A páston egyébként – a szlovákokkal együtt – a magyarok voltak a legeredményesebbek: 844 pontot szorgoskodtak össze. Kállai 21, Balogh 16, Fülep 13 győzelmet aratott. Két szám után Szlovákia (2012 pont), Lengyelország (1988), Magyarország (1964) volt az első három sorrendje. Négy szám után viszont már Baloghék álltak az élen. Az ezúttal is kevés izgalmat tartogató úszást követően a negyedik tusában jól teljesítettek, Balogh és Fülep hibátlanul lovagolt, s csak Kállai vesztett pontokat, de ő sem túl sokat. Négy szám után Magyarország (4452), Legyelország (4436) és Oroszország (4416) foglalta el a képzeletbeli dobogót.
S ehhez képest végül csak anynyi változás történt, hogy az oroszok és a lengyelek helyet cseréltek, a mieink kiváló futásuknak köszönhetően maradtak a tetején! A végeredmény: 1. Magyarország 5560 pont, 2. Oroszország 5532, 3. Lengyelország 5460.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.