Ha azt vesszük, hogy a debreceni Főnix Csarnokban éppen ugyanott áll a gyűrű, mint három éve a szerenkénti vb-n, és most az Eb-n megint itt vannak az akkori főszereplők, tulajdonképpen semmi nem változott. Pedig dehogynem. Mert Csollány Szilveszter, aki a sydneyi olimpiai arany és öt vb-ezüst után végre világbajnok is lett, tegnap délelőtt a férfiverseny selejtezőjében már a nézőtérről szemlélhette, hogy mire jut a bolgár Jovcsev: „Athénban egyértelműen neki járt volna az arany, nem a görög Tambakosznak, de ez a gyakorlata nem tetszett” – szögezte le, s véleményét osztották a pontozók is; csak 9,575-et adtak a bolgárnak, akinek az olimpiákról egy ezüstje és három bronza van, s aranya már aligha lesz. Gyaníthatóan Debrecenből sem, mert bár Tambakosz nincs itt, az új hullámból az orosz Szafoskin 9,712-et kapott. Király Roland 9,350-et, s nosztalgikus hangulatunkban szomorúan rögzíthettük, hogy ezzel a 12. helyen zárt, s a gyűrűfináléban most nem leszünk érdekelve.
A lólengés döntőjében viszont nagyon is! Berki Krisztián zsenge, 20 éves kora dacára jegyzett szerspecialista: tavaly bronzérmes volt a ljubljanai Eb-n, van két Világkupa-aranya, s már három éve 9. lett itt a vb-n, hogy csak a legjobb eredményeit soroljuk. De meglehet, hogy a sor elejére holnap már más kerül, hiszen a tegnapi selejtezőben 9,750-del az egész Eb eddigi legjobb eredményét jegyezte! „Szerintem edzésen volt már ennél jobban sikerült gyakorlatom is, de versenykörülmények között még soha. Az Eb előtt úgy voltam vele, hogy egy bronzéremmel elégedett lennék, ezt továbbra is tartom. Persze tudom, hogy akár fényesebb is lehet az érem, de ebbe nem akarom belelovalni magam” – adott stílszerű s felettébb szerény hangvételű nyilatkozatot a KSI versenyzője.
Akit a vb-4. és olimpiai 6. helyezett Gál Róbert ugrásban és talajon is megkísérelt követni a holnapi finálékba. Sajnos a második ugrásából az érkezésnél fenékre ült, s a 9,219-es átlagolt pontszáma távolra sodorta a legjobbaktól. Ezután viszont talajon remekül állt a lábán, s 9,362-del a 3. helyen került be a fináléba; Hetrovics Marcell pedig 12.-ként az egyéni összetett mai 24-es döntőjébe. De mindenekelőtt azt ne feledjük, hogy tegnap újfent bebizonyosodott: lovas nemzet vagyunk.
Orbán Viktor: A mai napon óriási erejű és nagy kiterjedésű vihar csapott le Magyarországra
