Borult a „mutatvány”

K a j a k - k e n u

2005. 06. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Beborult Kovács Katalin és Janics Natasa, s velük együtt borult a már nem csupán bravúr-, hanem egyenesen mutatványszámba menő duplázás terve a szegedi kajak-kenu válogatóversenyen.
Ami az olimpián sikerült, az miért ne sikerülhetne újra itthon is? A kérdés annak ellenére egészen tegnap délelőttig is csak kötekedésnek tűnt, hogy Athénban a női K1 és K2 500 m futama között egy óra, míg az új lebonyolítási rend szerint Szegeden csak 15 perc szünet volt. Ma már biztonsággal kijelenthetjük azt, amit a szakemberek csak óvatosan pedzegettek a két olimpiai aranyat tisztelve: előbbi tökéletes felkészültség mellett – kockázattal – megoldható, utóbbi azonban már az emberi teljesítőképesség határán túl van. Tizenöt perc alatt ugyanis egyik hajóból a másikba átülve a rajthoz felevezni sem könnyű, hát még utána újra teljes erőbedobással versenyezni; ennyi idő alatt egyszerűen nem áll vissza a nyugalmi pulzus. Olyan, mintha nem ötszáz, hanem mondjuk hétszáz méter lenne a táv. (Ezt tegnap Kolonics György és Kozmann György példája is bebizonyította, azután, hogy egyesben az első és a harmadik helyen végeztek, a párost feladták.) Aggályai Fábiánné Rozsnyói Katalinnak, a két bajnoknő edzőjének is lehettek, hiszen Janicsot – olimpiai címvédőként! – nem nevezte egyéniben. A két klasszis azonban még a „feles” túlterheléssel sem tudott megbirkózni.
Kovács Katalin közepes erőfeszítéssel megnyerte a 9.25-kor kezdődő K1-es futamot. Partra evezett, lazított, ivott néhány kortyot, majd hajóba szállt Janiccsal. 9.40-kor nekivágtak az újabb ötszáz méternek. A hajrához közeledve meglepetten észleltük, hogy Paksy Tímea és Benedek Dalma előttük lapátolt. Körülbelül ötven méterrel a cél előtt úgy tűnt, csökken a különbség, amikor Kovácsék beborultak. Szinte már a célban Paksyék is megbillentek, de azért megelőzték Szabó Szilviát és Bóta Kingát. Partot érve Janics – aki egyelőre egyik athéni versenyszámában sem kvalifikálta magát a vb-re és az Eb-re! – azt hajtogatta: „nem értem, egyszerűen nem értem”; majd azt emlegette, kétszázon megmutatják. Így is tettek, nyertek. Kovács Katalin arról beszélt, át kell gondolniuk a taktikát a következő válogatóra.
Angyal Zoltán szövetségi kapitány ebben már megelőzte. Az eset tanulságát leszűrve kijelentette: a világversenyeken ezzel az azonos távon belüli duplázás lehetősége végleg lekerült a napirendről. Igaza van, még belegondolni is rossz, ha ugyanez mondjuk a világbajnokságon történik meg.

Az első válogató győztesei az olimpiai számokban. Férfiak, K1 500 és 1000 m: Vereckei Ákos, K2 500: Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor, K2 1000: Kökény Roland, Kucsera. C1 500: Kolonics György, C2 500: Kovács Gergely, Bozsik Attila, C1 1000: Vajda Attila, C2 1000: Kolonics, Kozmann György. Nők, K1 500: Kovács Katalin, K2 500: Paksy Tímea, Benedek Dalma.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.