Dőlt az első dominó. Lemondott dr. Mezőfi Miklós, a Magyar Súlyemelő-szövetség (MSSZ) elnöke. Furcsa, váratlan fordulat. Mezőfi ugyanis eddig nem meg-, hanem felfelé bukott. Ő volt az athéni olimpián a magyar súlyemelő-válogatott orvosa. A három doppingügy után azt hihettük, vagy minden részletre kiterjedő vallomással kell előállnia, vagy – sőt akár és – örökre letűnnie a magyar súlyemelés dobogójáról. Ezzel szemben ő nem vallott, hanem értetlenkedett – orvosként! –, majd jelöltette magát elnöknek. S meg is választották. Sőt olyan pozíciót is elnyert, amelyre nem választották meg. A küldöttek akaratának dacára a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) orvosbizottságának is tagja lett. Hamisítatlan magyar sportvezetői karrier.
Persze Mezőfi doktor önerőből erre aligha lett volna képes. Köztudomású, hogy Aján Tamás MOB-főtitkár, IWF-elnök pártfogását élvezi. Aján Tamás pedig már nagyon is sok mindenre képes önerőből. A demokráciánál is nagyobb úr (lásd IWF, orvosbizottság). Talán olyan nagy, hogy azt is tudja, Mezőfi Miklósnak most le kellett mondania. Azok után, hogy a potencianövelős dajkameséről kiderült, annyi igazságot tartalmaz, mint amennyi oxandrolont a Viagra, az ügyben kínosan hallgató orvosvégzettségű MSSZ-elnöknek egyre kellemetlenebbé vált a helyzete. Távozását persze megpróbálta megindokolni külső és belső okokkal: a magyar sportvezetés szembefordulása szeretett sportágával, valamint a szeretett sportágon belül dúló hatalmi harcok. Mintha elnökké választásakor nem ugyanez lett volna a helyzet.
Rögzítsük inkább a tényt: eldőlt az első dominó. Valaki megpöckölte. Szándéka szerint ügyesen, hogy a dominó véletlenül se görögjön tovább. S végképp ne érjen körbe, a „pöcköst” is maga alá temetve.
Donald Trump és Benjamin Netanjahu munkavacsora keretében tárgyal
