Elrettentő tábla is tudatja a renitensekkel a zalaegerszegi jégcsarnokban, hogy a lelátóra tilos korcsolyával felmenni, ám ezen a héten senkinek nem jut eszébe szabályt szegni. Mert ugyan ki jönne ki korcsolyával a lábán a vívó Európa-bajnokságra? A leeresztett jég helyére fektetett pástokon, valamint egy házzal odébb, a városi sportcsarnokban tegnap a férfi tőr és a női kard egyéni nyitotta a programot, amely előtt Szabó Bence szövetségi kapitány a következőket fogalmazta meg: „A lányoknál az érem nem elvárás, inkább csak remény, de a legjobb nyolcig valakinek illene eljutni. Ami a férfi tőrt illeti, itt abban bízom, hogy a fiúk megmutatják, valójában nem olyan gyengék, mint az eredményeik.”
Nos, sajnos nem mutatták meg. Szabados Gábor és Huszka Zsombor a legjobb harminckettőbe sem tudta beverekedni magát, de Berjozkin Anton és Mazza Lorenzo is csak oda. A félreértések elkerülése végett az utóbbi két esetben ugyancsak a magyar válogatott tagjairól tettünk említést. Női kardban Csaba Edina, Sznopek Gabriella és Varga Dóra is a 32 között végzett, ellenben Nagy Orsolya itt 15-4-re elgázolta a brit Nicollt, majd a nyolc közé jutásért a fegyvernem egyik nagy alakján, a világ- és Európa-bajnok orosz Nyecsajeván is túllépett 15-12-vel. Így ezután egy másik orosszal, Fedorkinával már éremért csapott össze, s erről akkor sem tett le, amikor 5-5 után 5-10, majd 6-13 lett az állás. Az UTE vívónője nem mindennapi bravúrral 14-14-re egyenlített, ám a még nagyobb szenzáció elmaradt, mert az utolsó tus nála ült meg (14-15). S a végelszámolásnál a 7. helyre került, amivel végül is válogatottunk a keddre előírt minimális elvárásoknak eleget tett. De csak annak.
Mielőtt este a döntők az emelt páston megkezdődtek volna, kapun kívül is akadt látványosság. A nézők tömött sorokban szaladtak a kijárat felé, hogy olyan jégesőt lássanak, mint talán soha. S már csak kényszerből is maradtak az érmes helyosztókra. Ezek során a férfi tőr egyéni aranyérmét az olasz Cassara vitte el, a női kardét pedig Fedorkina. Az Eb ma a férfi kard és a női párbajtőr egyénivel folytatódik, de ha ma is lemaradnánk a dobogóról, akár csak egyetlen tussal is, az bizony a csarnokon belül is hideg zuhany lenne.
Latorcai Csaba: A kormány segítene Budapestnek
