Hat fix, Hét kétesély

MN
2005. 06. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Idén ilyen egyszer már megtörtént: válogatottak „lepték el” a totószelvényt. A 21 európai világbajnoki selejtező kétharmada található meg a 22. heti tipposzlopon, s ugyanez az arány a „magyaros” 8. csoporttal is, a három meccsből kettőre lehet fogadni. Válogatottunk izlandi fellépésén reményeink szerint nem csak a hazafiasság mondat velünk legalább döntetlent. A vendéglátóknál Hreidarsson, Helguson és Gudjonsson hiányzik majd, de ott lesz az izlandiak egyetlen igazi ásza, Gudjohnsen a Chelsea-ből. Lothar Matthäus nem számíthat Rósa D., Szűcs, Éger, Komlósi, Böőr, Pető T., Rabóczki és Kovács P. játékára, Juhász és Gyepes sem teljesen egészséges. A keddi, franciák elleni 2-1-es vereségből a 2. félidő cseréi (Fülöp, Takács, Tóth N., Bárányos, Kerekes) vették ki legkevésbé a részüket, sőt kifejezetten jól mozogtak, így akár szerepet kaphatnak Reykjavíkban. A bolgár–horvát derbin a hazaiaknak csak a győzelem elfogadható, de ez nehéz lesz a csoport élén álló veretlen vendégek ellen, sőt, szerintünk nem is sikerül.
A hollandok viszont abszolút esélyesek Rotterdamban a románokkal szemben, a márciusi bukaresti „odavágót” is megnyerték 2-0-ra, s talán nem ijednek meg attól, hogy lejárt a Chelsea-től kirúgott Mutu kábítószerezés miatti eltiltása. Az Albánia–Grúzia derbi legjobb szereplői a szövetségi kapitányok, egy egykori német és francia klasszis, Hans-Peter Briegel, illetve Alan Giresse. Egyiknek sincs könnyű dolga szélsőségesen teljesítő csapatával, mi most a grúzokat (Kaladze például a Milan, Kobiasvili a Schalke játékosa) tartjuk erősebbnek.
Nehéz mit tippelni a történelmi szempontból is pikáns török– görög derbire. A legutóbbi vb-bronzérmes és az Európa-bajnok jelenleg a pótselejtezős helyért hajt Ukrajna mögött a 2. csoportban. Nihat hiánya érzékeny veszteség a hazaiak számára, akik ugyan még soha nem kaptak ki Görögországtól, de a döntetlennel sem mennének sokra. Pedig nagy az esély az ikszre. Ez az eredmény Oslóban sem lehetetlen, ahol a norvégok az olaszokat látják vendégük. A látogatók Del Piero és Totti nélkül érkeznek, így Vierin, Gilardinón és Tonin a gólszerzés terhe. Meglepetést várunk Liszszabonban, a portugáloknak mostanában mintha hátrány lenne a hazai pálya, Szlovákia pedig remekel az eddigi vb-selejtezőkön. Szerintünk remi lesz!

A totó 22. heti tippszelvénye:
1. Izland–Magyarország X, 2
2. Bulgária–Horvátország X, 2
3. Hollandia–Románia 1
4. Albánia–Grúzia X, 2
5. Törökország–Görögország X
6. Oroszország–Lettország 1
7. Írország–Izrael 1, X
8. Skócia–Moldova 1
9. Fehéroroszország–Szlovénia X, 2
10. Norvégia–Olaszország X, 2
11. Azerbajdzsán–Lengyelország 2
12. Szerbia-Montenegró–Belgium 1, X
13. Spanyolország–Litvánia 1
+1 Portugália–Szlovákia X

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.