Tizenegy mérkőzéssel uralja az Intertotó-kupa a 26. heti szelvényt, amelynek végére marad három norvég bajnoki is. Utóbbiak első látásra vendéggyőzelmet ígérnek, de a mélyebb elemzés mást mutat. A 11. Molde a 4. Lilleströmöt fogadja, s mivel utóbbi idegenbeli mérlege nem a legjobb, a döntetlen sem elképzelhetetlen. A 10. Tromsönél vizitál a bajnoki csúcstartó és címvédő, de jelenleg csak 8. Rosenborg, amely most nem számít favoritnak. Az újonc létére listavezető Start csak győzelemmel lenne elégedett Fredrikstadban, de szerintünk ezúttal csak egy pont kerül a kosárba.
Ami az Intetotó-sorozatot illeti, az első fordulóból továbbjutó húsz csapathoz 12 csatlakozott a második körre. Ilyen a török Ankaraspor, amely újonc létére lett tavaly bajnoki hetedik. Részese volt az eredménynek Molnár Balázs, de a „jó nevű” brazil csatártrió (Jaba, Tita, Wederson) még inkább. A fővárosiak most a Vasast kiverő Dubnicát fogadják, s a szlovákok Fáy utcai teljesítménye alapján (ami 0-0-t ért) biztos hazai győzelemnek kell születnie. Bár ezt mondhatnánk a Pápa– Göteborg derbire, de felesleges lenne. Szentes Lázár csapata története első nemzetközi megméretésén kettős győzelemmel jutott túl a grúz WIT Georgián, a jóval tapasztaltabb svédek pedig ugyanígy a luxemburgi Rosporton. Mivel a skandináv országban jelenleg is zajlik a bajnokság, játékhiányra nem lehet panasza a vendégeknek. A Pápa hiányossága a Tbilisziben kiállított Hercegfalvi lesz, Herczeg és Róth viszont bevethető. Lehet, hogy éppen ők harcolják ki az ikszet?
A francia bajnoki hatodik Saint-Etienne az előző fordulót kettős győzelemmel abszolváló svájci Xamaxot fogadja, s nem biztos a győzelme. Egy másik helvét gárda, a Young Boys Belgiumban vizitál, ahol a Lokeren az esélyesebb. A Wolfsburg–Sturm Graz összecsapáson a hazai „Farkasok” győzelmét várjuk, főként a Schalkéból érkezett, a Konföderációs Kupán is eredményesnek bizonyuló Mike Hanke érkezésével. A Charleroi akár Tamperében is nyerhet, viszont a Beitarnak nehéz dolga lesz Liberecben, csakúgy, mint a Lech Poznannak Lens-ban. Ha az Athletic Bilbao legjobb csapatával érkezne Kolozsvárra, nyerne, de ez nem valószínű, főként, hogy a CFR Cluj játékos-edzőnek szerződtette Dorinel Munteanut. Sokesélyes az Olomouc–Szczecin és a Gent–Zlin derbi.
A totó 26. heti tipposzlopa:
1. Ankaraspor–Dubnica 1
2. Pápa–IFK Göteborg X
3. Saint-Etienne–Xamax X, 1
4. Lokeren–Young Boys 1
5. Wolfsburg–Sturm Graz 1
6. Tampere U.–Charleroi X, 2
7. Liberec–Beitar Jerusalem 1, X
8. Lens–Lech Poznan 1, X
9. CFR Cluj–A. Bilbao X
10. Olomouc–Pogon Szczecin 1, 2
11. Gent–Zlin 1, X
12. Molde–Lilleström X, 2
13. Tromsö–Rosenborg X
+1 Fredrikstad–Start X
Durva szabályozás jöhet a fagyira, ez sokakat érint
