Harminchárom nemzet reprezentánsai után tegnap utolsóként a moldávok is befutottak a ma kezdődő debreceni tornász Európa-bajnokságra, bár ők alighanem úgy vannak vele, hogy jobban tették volna, ha el sem indulnak. A kéttagú együttesükből ugyanis a nem különösebben ismert Vaszilij Szkuratkov edzője nem kapta meg a beutazási vízumot, s ezen a derék Vaszilij olyannyira bepöccent, hogy ő sem jött el. A csapat másik felét képező Nyina Popusoj nevű kislányt pedig tegnap délután még a verseny előtt kizárták, mert nemzeti szövetsége a határidő lejárta után nevezte be.
Több szinttel feljebb a román női együttesnek is megvan a maga gondja, az olimpiai bajnok csapatukból Daniela Sofronie az edzésen kificamította a jobb bokáját, s csak felemáskorláton mer elindulni. De az egész mezőny legeredményesebbje, az Athénban három aranyat (gerenda, talaj, csapat) szerzett Catalina Ponor is összetörte kicsit magát talajon.
A magyar csapat háza tájáról szerencsére kedvezőbb hírek érkeztek: úgy tűnik, a világbajnoki 4. Gál Róbert felépült makacs nyaksérüléséből. Most már csak abban kell bíznunk, hogy fejben is rendben lesz.
Az olaszok nem tartják prioritásnak a bevándorlók állampolgársághoz juttatását
