Parlamenti tárgyalás a befektetővel Labdarúgás

Munkatársunktól
2005. 06. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jobban látják egymás szándékait a csütörtöki tárgyalás révén a felek, de a konkrét előrelépéshez további egyeztetésekre lesz szükség – mondta Ábrahám Attila, a Nemzeti Sporthivatal elnöke azután, hogy tegnap este a Parlamentben találkozott az FTC, illetve a klub által használt Üllői úti ingatlanok iránt érdeklődő befektetővel. A megbeszélésen jelen volt Furulyás János, a Ferencváros, valamint a labdarúgócsapatot irányító részvénytársaság elnöke, továbbá Szilvásy György, a Belügyminisztérium politikai államtitkára. Furulyás szerint a tárgyalások a megfelelő mederben zajlanak, s az egyeztetés egyértelműen lendített az ügyön. A befektető határozott kérésére az érintettek továbbra sem közöltek róla információt. Annyi azonban már kiszivárgott róla – bár hivatalos megerősítést nem nyert –, hogy amerikai illetőségű. Furulyás korábban azt nyilatkozta: jó esély van arra, hogy a stadion mellett található teljes, nyolchektáros terület vagyonkezelői jogát megkapja a klub, ami – az ingatlanért egyébként 1,7 milliárd forintot kínáló – a befektető szempontjából is különösen fontos lenne.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.