Sima szlovákverés
Az olimpiai és világbajnok magyar férfi vízilabda-válogatott 13-3-ra nyert Szlovákia ellen a hódmezővásárhelyi vb-felkészülési mérkőzésen. (MTI)
Laurencz: változás
A DVSC korábbi tájékoztatásával ellentétben a következő szezonban nem Laurencz László lesz a női kézilabdacsapatnak a vezetőedzője. A klubtulajdonosok legutóbbi taggyűlésükön új fizetési és premizálási rendszer bevezetését határozták el, amiről nem tudtak megállapodni a szakemberrel. Laurencz ugyanakkor 2006. június 30-ig a debreceniek alkalmazásában marad szaktanácsadóként. (MTI)
Talmácsi hetedik
A 125 kcm-esek között versenyző Talmácsi Gábor 7. lett az első időmérő edzésen a gyorsaságimotoros-világbajnokság 5. futamán, a mugellói Olasz Nagydíjon. A kategória másik magyar indulója, Tóth Imre 17. lett. A 250 kcm-esek között rajtoló Rizmayer Gábor a 28. időt érte el tegnap. (MTI)
Iványi öt perce
Iványi Dalma második mérkőzésén is öt percet töltött a pályán a San Antonio Silver Stars színeiben az észak-amerikai női profi kosárlabda-bajnokság (WNBA) legutóbbi játéknapján. A PVSK válogatott irányítója egy gólpasszt osztott ki, és két labdát eladott, csapata pedig 8380 néző előtt 7 pontos győzelmet aratott a Charlotte ellen. (MTI)
Kirúgták Sammert
A Szabics Imrét is foglalkoztató VfB Stuttgart labdarúgóklub mindössze egy idényt követően menesztette Matthias Sammer vezetőedzőt. „Ma reggel úgy határoztunk, hogy a jövőben külön utakon járunk” – jelentette be Erwin Staudt, a gyenge szezonzárás miatt ötödik helyével a Bajnokok Ligájáról lemaradó egyesület elnöke. (MTI)
Vezet a Miami
A Miami Heat hazai pályán 88-76-ra legyőzte a címvédő Detroit Pistonst a párharc 5. mérkőzésén az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) Keleti-főcsoportjának döntőjében, s 3-2-re vezet. (MTI)
Papp László Terem
Sikereit az egész ország magáénak érezte. A legnépszerűbb magyar sportemberek egyike volt – mondta Novotny Zoltán, a Magyar Rádió főmunkatársa Papp László háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó emléktermének avatásán tegnap a Csanádi iskolában. A zuglói Őrnagy utcai iskola 1989-ben vette fel Csanádi Árpádnak, a MOB egykori főtitkárának, a NOB néhai sportigazgatójának a nevét, s a diákok azóta évről évre megemlékeznek névadójukról. A Papp László Terem a maga nemében immár a 22., amely elhunyt olimpiai bajnokról kapta a nevét. (MTI)
Orbán Viktor: Folyamatosan dolgozunk a viharkárok elhárításán, segítségért a 112 hívható
