Röviden

MN
2005. 06. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyhangú támogatás
Az Országgyűlés ifjúsági és sportbizottsága tegnapi ülésén egyhangúlag támogatta a 2012-es labdarúgó Eb rendezéséről szóló határozattervezetet, s négypárti egyetértésben beterjeszti azt a parlament elé. Az Eb megszervezése mintegy 160 milliárd forintot igényel, különböző nagyságrendű az UEFA, az önkormányzatok, a Nemzeti fejlesztési terv és a központi költségvetés szerepvállalása. A véglegesített pályázati dokumentációt az MLSZ-nek július 21-ig kell az UEFA-hoz benyújtania, a végső döntés 2006. december 8-án születik meg. (MTI)

Remény és tüntetés
Tóth Géza, a zalaegerszegi futballklubot működtető rt. igazgatótanácsának elnöke szerint az MLSZ döntése ellenére van remény arra, hogy a ZTE az élvonalban szerepeljen. Tóth bejelentette: a Nagy Ferenc által vezetett részvényes csoport lemondott a 113 millió forintos tagi hitelről, ezzel pozitívvá válik az rt. saját tőkerésze, amely az NB I-es licenc alapfeltétele. Holnap a ligatanács bírálja el a nevezéseket, majd fellebbezés esetén július 7-én az MLSZ elnöksége határoz az indulókról. A nevezéshez szükséges a klublicenc. A zalai szurkolók tegnap délután a polgármesteri hivatal előtt tüntettek a csapatért, amelynek első edzéséről hárman hiányoztak. (MTI)

Huszti Figo gáláján
Luis Figo meghívta Huszti Szabolcsot az alapítványa által szervezett szombati, algarvei labdarúgó-gálamérkőzésre. A bevételből portugáliai iskolák kapnak sportszereket. Huszti az első magyar játékos, akit meghívtak erre az eseményre. (MTI)

Póta párosban is
A korábban junior egyesben diadalmaskodó Póta Georgina a német Tanja Hain-Hoffmann oldalán a női páros felnőtt mezőnyében is aranyérmes lett az asztaliteniszezők Pro Tour-sorozatának brazíliai állomásán, Rio de Janeiróban. (MTI)

Dávid ezüstje
A Vitoria 2. lett a spanyol kosárlabda-bajnokságban, miután a három nyert meccsig tartó döntőben 3-2-re, az utolsó mérkőzésen 70-69-re kikapott a Real Madridtól. A fővárosiak 29. alkalommal ünnepelhettek bajnoki címet. A vesztes baszk csapat soraiban Dávid Kornél 8 pontig jutott az ötödik mecscsen. (MTI)

Jegyek a Real ellen
Az augusztus 14-i Puskás Ferenc-válogatott–Real Madrid labdarúgó-gálamérkőzésre a belépőjegyek árusítása ma 10 órakor kezdődik meg az alábbi helyeken: Puskás Ferenc Stadion – 20 jegypénztárban, IBUSZ – vidéki jegyirodákban, Pólus Center, WestEnd City Center, interneten: www.jegyelado.hu oldalon. A belépőjegyek – hétféle hely és ár szerinti kategóriákban – 5800–15 800 Ft között vásárolhatók meg. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.