Sikeres üzleti futás Magyarországon is

Munkatársunktól
2005. 06. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sikerrel mutatkozott be Magyarországon az 1. ABLON Business Run a Városligetben. A céges csapatoknak meghirdetett váltóversenyen és az azt követő Fun Runon közel ezren futottak vállalatuk színeiben főnökeik, kollégáik társaságában. A hét vége bebizonyította, hogy a nyugat-európai államokban már nagy hagyományú sportos, társadalmi eseménynek hazánkban is van létjogosultsága.
Szombaton délután az öltönyök és kosztümök helyett sportcipők és sportmezek vették át a főszerepet az üzleti élet képviselőinek ruházatában. Az együvé tartozást a külön erre az alkalomra készített csapatmezek tették még felismerhetőbbé. A vérre menő küzdelemnek nyoma sem volt, bár az üzleti életben rivális cégek csapatai fél szemmel figyelték egymást. A váltók között nyolc kategóriában hirdettek győztest, az abszolút versenyt a férfiaknál az egykor válogatott hosszútávfutókat felvonultató P és P Pékárú csapata, a hölgyeknél csak a nevében szigorú APEH váltója nyerte. A váltóverseny után a Fun Runon a célszalagot vérbeli atléták, Emmer Attila (Vasas-Humansoft) és a duplázó Kovács Krisztina (Micro SC) szakították át elsőként.
A BSI következő budapesti eseménye a 2. Gatorade Futógála június 26-án. Vidéken folytatódik a K&H olimpiai futónapok eseménysorozata Miskolcon (június 18.) és Debrecenben (június 19.), valamint 8. alkalommal rendezik meg a Kékes Csúcsfutást Mátrafüred és Kékestető között június 18-án.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.