Tizenhét olimpiai bajnokkal

V Í V Á S

2005. 06. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zalaegerszegen az előzetes munkálatok utolsó fázisaként a hét végén felállítják a pástokat, és vasárnaptól már fogadják a jövő heti Európa-bajnokságra érkező vívókat. A nevezések szerint 31 ország 388 reprezentánsát, valamint a hozzájuk csapódó, mintegy hatszáz fős (!) hivatalos kísérői gárdát. Ám a minőségre sem lehet panaszunk, hiszen a mezőny felettébb erős lesz, a francián kívül valamennyi nagy vívónemzet az első csapatával érkezik, tizenhét olimpiai bajnok jön. Férfi kardban pástra lép az utolsó három egyéni ötkarikás aranyérmes, vagyis az orosz Pozdnyakov (1996), a román Covaliu (2000) és az olasz Montano (2004).
A Sydney után másodszor „bearanyozott” Nagy Tímea harmadik gyermeke éppen tegnap született meg, Mincza Ildikó pedig az elsőt várja, s Ferjancsik Domonkos, valamint az ezüstös párbajtőrcsapatból Kulcsár Krisztián is letette a pengét, de mások felvették, s Szabó Bence szövetségi kapitány szerint legalább olyan jól kellene forgatnunk, hogy három érmet itthon tartsunk. Mert ennyit azért illene.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.