Vasas: csak a név a régi, a szemlélet modern

2005. 06. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sok szempontból hasonló helyzetben van a Vasas a Ferencvárossal; s előnyben is: már elindult a járható úton. Érdeklődésünkre Markovits László, a Vasas SC ügyvezető elnöke elmondta, a Sportfolió Kht. 2004. november 30-án mondott le a három, piros-kékek által használt állami tulajdonú ingatlan (Fáy utca, Pasarét, Folyondár utca) vagyonkezelői jogáról, amely a Kincstári Vagyoni Igazgatósággal kötött december 1-jei megállapodás alapján 49 évre a klubhoz került. Ez az aktus előzetesen másfél év munkájába került a klubnak, hiszen 2003 októberében kapta az első levelet a Pénzügyminisztérium illetékesétől, amely akkor még 25 év bérbeadásról szólt.
Pasarétre már befektető is érkezett, az MKB-Euroleasing; a cég egymilliárd forintos sportcélú befektetést eszközölt, s az üzemeltetői jogra 50-50 százalékos tulajdonú kft.-t alapított a klubbal. Markovits kiemelte, hogy a vagyonkezelés teljes egészében a Vasasnál maradt. „Remélem, a kétkedőket a tények majd meggyőzik, de az is biztos, hogy szerencsénk volt a befektetővel. Neki pedig a klubvezetés jelentett garanciát arra, hogy a pénzből nem a Bahamákra megy üdülni, hanem eléri, hogy kéregetés helyett saját bevételeiből éljen az egyesület.”
A Folyondár utcai ingatlan hasznosításával kapcsolatban május 18-án jelent meg a klub pályázati hirdetése a Magyar Közlönyben, a befektetőjelölteket 90 napos határidőre várják. A 22 ezer négyzetméteres területből 15 ezer az állam, 7 ezer a III. kerületi önkormányzat tulajdonában van két külön helyrajzi számon, de tárgyalások folynak arról, hogy az állam csereingatlannal váltsa ki a kerület területét. A Folyondár utcai létesítmény kis részét tervezik üzleti alapra helyezni (a többi maradna sportcélú), de az övezeti jelleggel összhangban ezen sem lehetne lakópark vagy iroda, hanem mondjuk sportszálloda.
A Fáy utcában sem mindegy, hogy a 13 hektár milyen övezeti besorolást kap. Jelenleg éppen azon folyik a munka, hogy a Béke úti frontot átsorolják a kiemelt sportjelentőségű övezetből intézményivé. Mindezt Markovits László szerint nem lehet és nem is szabad fű alatt csinálni, hiszen az önkormányzatot meg kell győzni beépítési és koncessziós tervekkel, hogy a várható bevételekből működhet a „maradék” 90 ezer négyzetméternyi sportcélú terület.
A Vasas ügyvezető elnöke elmondta: az FTC-vel ellentétben náluk nincs szó az állami tulajdonú ingatlan pályázat nélküli eladásáról, arról pedig még kevésbé, hogy a befolyó pénz egy része a klubot illesse. Mint mondta, lehet, hogy ez is egy járható út, de ők inkább bérbe adnák a Fáy utcai terület átsorolt övezetű részét, az üzleti hasznosítású bevételből pedig a sportcélú létesítményeket fejlesztenék.
Markovits akkor lenne elégedett, ha öt év múlva mind a három létesítményre megfelelő partnert találna, s szigorú cash flow mellett, tervezett költségvetéssel önfenntartóan működne a klub.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.