Július 14. Franciaország nemzeti ünnepe, adódott tehát, hogy hazai kerekes nyerje meg a tegnapi 12. szakaszt a Tour de France-on. Így is történt, bár a reggeli események még nem az ünnep jegyében íródtak: 30 ezer eurós óvadék ellenében szabadlábra helyezték Dario Frigót, a Fassa Bortolo olasz kerekesét, és annak feleségét. Kedden az asszony kocsijában doppingszereket találtak a csendőrök… A kutakodás folytatódott, a tegnapi rajt előtt öt csapat autóit nézték át alaposan.
Aki inkább a mezőnyt szemrevételezte, láthatta, hogy a sprinterek pontversenyének belga éllovasa, Tom Boonen, illetve a sárga trikót két napig hordó német Jens Voigt hiányzott, előbbi nagyot bukott, utóbbi a limitidőn kívül ért célba szerdán. Tegnap a Briancon és Digne-les-Bains közötti 187 km-es etapon a franciák tényleg élénkebben mozogtak nemzeti ünnepükön, a legélénkebben David Moncutie, aki egy szép szökést vitt végig, s megnyerte élete második Tour-szakaszát. Mögötte bő tíz perccel lemaradva futott be a menők bolya, benne a sárga trikós Lance Armstronggal, s szerencsére Bodrogi Lászlóval is, aki 81. lett, s összetettben 114.
Bóka János: Magyar Péter és a Tisza Párt programját Brüsszelben írják
