Új egyórás világcsúcs
Ondrej Sosenka megdöntötte az egyórás kerékpározás világcsúcsát a moszkvai Krilatszkoje csarnokban. A cseh versenyző 49,700 kilométert tett meg hatvan perc alatt, s ezzel megjavította a brit Chris Boardman rekordját (49,441 km). (MTI)
Friesacher ment, Doornbos jött
A Forma–1-es Minardi-Cosworth felbontotta Patrick Friesacher szerződését. Az osztrák versenyző utódja a Jordan-Toyota eddigi tesztpilótája, a holland Robert Doornbos lett. Doornbos – aki tavaly harmadik lett összetettben a Forma–3000-es nemzetközi bajnokságban – már a hét végi Német Nagydíjon rajthoz áll Hockenheimben. (MTI)
Brnovics a DVSC-ben
A bajnok DVSC labdarúgócsapata a szerb-montenegrói válogatottban is szerepelt Bojan Brnoviccsal erősítette meg keretét. A Partizán Beogradtól érkezett 26 éves csatár – aki 161 mérkőzésen 64 gólt rúgott hazája bajnokságában – januárig kölcsönben szerepel a Lokiban. (MTI)
Gilardino Milanóban
Hosszú alkudozás után megállapodott egymással a Parma és az AC Milan, így Alberto Gilardino, az olasz labdarúgás egyik legnagyobb tehetsége utóbbi együttesben folytatja pályafutását. A Milan 24 millió eurót kínált a válogatott klasszisért, míg a Parma harmincmilliót szeretett volna, de végül elfogadta az előbbi összeget. (MTI)
Irány Törökország!
Két, nemzetközileg magasan jegyzett bajnokságból érkező labdarúgó Törökországba szerződött: a brazil Ailton a Schalkétól a Besiktasba, míg a ghánai Appiah a Juventusból a Fenerbahcéba igazolt. Az egykori német gólkirály Ailton 3,5, az afrikai középpályás nyolcmillió euróért cserélt klubot. (MTI)
Újabb Real-siker
Második egyesült államokbeli mérkőzését is megnyerte a Real Madrid labdarúgócsapata: magyar idő szerint kedd hajnalban a Los Angeles Galaxynál bizonyult jobbnak 2-0-ra. A gárda júliusban egy kínai, két japán és egy thaiföldi csapattal mérkőzik meg távol-keleti túráján. (MTI)
Kerékpáros-tragédia
Az ausztrál női országúti kerékpároscsapat egyik sztárja, Amy Gillett életét vesztette, öt további társa pedig súlyos sérüléseket szenvedett, amikor csoportjukba edzés közben belerohant egy autó a Lipcsétől 80 km-re délre fekvő Zeulenroda külterületén. A sportolók a kedden kezdődő türingiai körversenyre készülődtek, amikor egy 18 éves nő elvesztette uralmát járműve felett, és elsodorta őket. (MTI)
Elutasítják a magyarok a kéretlen LMBTQ-érzékenyítést
