Elestek a legjobbak a zuhogó esőnek és a vizes pályának köszönhetően a gyorsaságimotoros-vb 8., angliai futamán, a Donington Parkban. Sajnos így járt Talmácsi Gábor is a 125 kcm-esek között. Pedig a rajt remekül sikerült a Red Bull KTM magyar pilótájának, aztán elkezdett szakadni az eső, és emiatt félbeszakították a viadalt. A megismételt rajt után Talmácsi ismét az élbolyban haladt, amikor a nedves aszfalton megcsúszott. Még visszaült a gépre, azonban később újra bukott, és feladta a küzdelmet. „Higgadtabban kellett volna versenyeznem, mert hihetetlenül csúszott a pálya. Száraz aszfalton talán nem következik be az első bukás, amely miatt a motorom meghibásodott. Nagyon sajnálom, mert lehetőségem volt, hogy egyedül vezessem a pontversenyt, hiszen a felvezető körben láttam, hogy Pasini elesik, és nem tud rajthoz állni. El vagyok keseredve, de a jövő héten újabb futam van, ahol javítani szeretnék” – nyilatkozta az összetettben holtversenyben élen álló magyar. Másik honfitársunk, Tóth Imre 26. lett, nyert élete első vb-diadalát aratva a spanyol Julian Simon.
A nagyobb géposztályokban a 250 kcm-esek között a francia Randy de Puniet (Aprilia), MotoGP-ben az olasz szupersztár, Valentino Rossi (Yamaha) diadalmaskodott.
Bóka János: Magyar Péter és a Tisza Párt programját Brüsszelben írják
