Varsóban a legendás lengyel– magyar barátság nem csak a szavak szintjén valósul meg, hiszen a történelmi belvárost körülvevő várfalon megtalálható idősebb Antall József emléktáblája is. A rendszerváltás utáni első szabadon választott kormányfő édesapja 1939 és 1944 között menekültügyi népbiztosként számos lengyel életét mentette meg, s ezt errefelé nem felejtették el.
A küzdőtéren viszont nincs barátság, ami megmutatkozott abban is, hogy a varsói öttusa-világbajnokság utolsó versenynapján, a női váltóküzdelmek során tegnap a magyar lányok a páston 6-3-ra „leszúrták” a házigazdákat. Akik egyébként az első tusa során alaposan ellőtték magukat, így a várakozással ellentétben nem tudtak beleszólni az érmek sorsába. Nem úgy a mieink, hiszen a Vörös Zsuzsanna, Füri Csilla, Máthé Vivien összeállítású trió 4. lett lövészetben, 6. vívásban, 1. úszásban, így a vízválasztónak számító lovaglás előtt az összetett második helyén állt.
Utána pedig a harmadikon, mivel Füri hibátlan produkciója mellé Máthé két, Vörös három verést produkált. A riválisok is nagyjából hasonló teljesítményt nyújtottak, így három váltó, az orosz, a magyar és az olasz a futás előtt nyolc ponton, azaz két másodpercen belül zsúfolódott össze. Viszont nem az élen, mert ott a németek tanyáztak nagy előnnyel, de szerényebb futótudással.
Ám ez is elégnek bizonyult ahhoz, hogy húsz másodperces előnyükből ötöt megtartsanak, így első női vb-aranyukat ünnepeljék. Mögöttük öldöklő harc folyt a dobogó alsó fokaiért. Az első futók után Füri másodikként jött be, Máthé viszont nem tudta tartani ezt a tempót, visszacsúszott a negyedik helyre. Vörös a táv elején megelőzte ugyan Muratovát, ám az orosz klasszis visszaelőzte őt, majd hatalmas hajrával az itteni egyéni világbajnok olasz Corsinit is lehagyta.
A magyar lányok tehát lemaradtak a dobogóról, de Kulcsár Antal szövetségi kapitány szerint nem az utolsó tusában: „Ez jó volt, no meg a lövészet és az úszás is, viszont a vívás és a lovaglás gyengén sikerült, ezen a két számon múlt.”
Öttusa-vb, női váltó: 1. Németország 5408 pont, 2. Oroszország 5388, 3. Olaszország 5380, 4. Magyarország 5328.
Már 1,2 millióan nézték meg, ahogyan Kocsis Máté helyreteszi Magyar Pétert a reptéri zápor kapcsán + videó
