Hála istennek, halasztás miatt törölni kellett a 31. heti totószelvény eredeti első mérkőzését, hiszen a Debrecen a Hajduk Split kiütése után kedden a Manchester United ellen játszik BL-selejtezőt az Old Traffordon, így szombatra tervezett kaposvári NB I-es bajnokiját később tudja le. Így összességében a magyar NB I-ből három, a német Bundesliga I-ből nyolc, a Bundesliga II-ből szintén három meccsre lehet tippelni. Az MTK otthon esélyes a Pécs ellen, mint ahogy az Újpestnek is illene legyőznie a Vasast. A Honvéd–FTC szomszédcsata a tavalyi utolsó fordulóban a játék alapján érdemtelen 1-0-s vendégsikert hozott, de az ezzel kivívott UEFA-kupa-szereplést már időközben el is packázták a zöld-fehérek. Meglepetés lenne az újabb Fradi-győzelem.
A Bundesliga I nyitófordulójában az alaposan átalakult, tavalyi bronzérmes Bremen esélyesként fogadja a Bielefeldet. Távozott a nagyobb nevek közül Ismael és Ernst (no meg a mi Lisztesünk is), érkezett Frings és éppen Bielefeldből Owomoyela, a vendégek még a dél-afrikai Buckleyt is elvesztették, csakúgy, mint ezt a meccset fogják. Az öt év szünet után újra első osztályú Duisburg fogadja a minden szinten megújult Stuttgartot. A nagyobb nevek alapján mindenképpen a svábok az esélyesek, hiszen kispadjukra olasz „világklasszis”, Giovanni Trapattoni ült le, jött két kiváló dán, Tomasson a Milantól és Grönkjaer az Atlético Madridtól. Ment viszont többek között Kuranyi, Hleb, Lahm, Vranjes és Szabics, sérült Delpierre, Tiffert és Bierofka, s ha a csapat sem állt még össze, nem biztos a duisburgi diadal. A jó formában lévő, Intertotó-kupa-döntős Hamburg annak ellenére legyőzheti a Nürnberget, hogy a vendégek maradásra bírták a Bundesliga tavalyi szlovák gólkirályát, Mintált.
Ránézésre (és az elköltött 4,5 millió euró hatására) alaposan megerősödött a Hannover, jött Hasemian és Brdaric, maradt a válogatott Mertesacker, s ennek a Hertha láthatja kárát. Többek között azért, mert pénzügyi nehézségekkel küzd, Rehmer, Bobic és Reina is elhagyta, Bastürk, Gilberto és Fiedler kapus pedig sérülés miatt nem játszhat. Dárdai maradt, pedig ment volna, a Kicker egyelőre a cserék közé jelölte. „Magyaros” derbire kerülhet sor Kölnben, ahol a Mainz vendégeskedik. Az újonc házigazdáknál Szabics ágyéksérülése miatt biztosan nem játszhat, Tököli cserecsatárként szerepelhet, de Bódog sem biztos mainzi kezdő, bár az előző bajnokság végére, kiheverve járomcsonttörését, újra az lett. Nehéz döntés, az 1. FC Köln mellett szól a hazai pálya előnye, no meg ifjú válogatott támadója, Podolski. Már rég nem sztárgárda a Dortmund, így Wolfsburgban minden további nélkül kikaphat, s nem sok
esélyt adunk a Kaiserslauternnek sem a Kuranyival, Ernsttel erősödött, bajnoki címre törő Schalke otthonában. A Leverkusen pontot szerez Frankfurtban.
A totó 31. heti tipposzlopa
1. Ahlen–1860 München X, 1
2. MTK–Pécsi MFC 1
3. Újpest–Vasas 1
4. Honvéd–Ferencváros X, 1
5. Bremen–Bielefeld 1
6. Duisburg–Stuttgart X, 2
7. Hamburg–Nürnberg 1, 2
8. Hannover–Hertha X, 1
9. 1. FC Köln–Mainz 1, X
10. Wolfsburg–Dortmund X, 1
11. Schalke–Kaiserslautern 1
12. Freiburg–Burghausen 1
13. Rostock–Offenbach 1
+1. Frankfurt–Leverkusen X
Emmanuel Macron: Európa soha nem hagyja magára Ukrajnát
