Nincs csapat egység nélkül

K a j a k - k e n u Számunkra érzékeny kudarccal folytatódott tegnap a kajak-kenu világbajnokság Zágrábban. Kétszeres olimpiai bajnok férfi kajak négyesünk középfutamában utolsóként kiesett. A kudarc okát elsősorban nem a pillanatnyi formában, hanem az egység hiányában kell keresni. A többi hajónk szerencsére sikerrel vette a kötelező akadályt, így a mai 1000 és a vasárnap délelőtti 500 méteres finálékban is nyolc-nyolc versenyszámban leszünk érdekeltek. A 200 méteres selejtezőket ma délután bonyolítják le.

Sajnos Storcz Botondnak lett igaza. Amikor a világbajnokság előtt Horváth Gábor érdeklődésünkre azt mondta, úgy érzi, kétszeres olimpiai bajnok négyesünk Kammerer, Storcz, Vereckei, Horváth összeállításban utoljára a zágrábi vb döntőjében versenyez együtt, akkor megdöbbenésünkben a másik „bűnbak” véleményére is kíváncsiak voltunk. Storcz nemhogy cáfolta volna Horváth baljós jövőbelátását, még rá is tett egy lapáttal: „Szerintem hamarabb, a középfutamban.” A rossz előjelek dacára ezt mégsem „mertük” közölni, hátha a bolondját járatják velünk Sydney és Athén bajnokai, no meg „kegyeleti” szempontok is vannak.
Storcz azonban fején találta a szöget. De arra a forgatókönyvre még ő sem számíthatott, ami tegnap délelőtt játszódott le. Négyesünk érezhetően csupán „csónakázott”, előre feladta a versenyt, és utolsóként ért célba. A legragyogóbb csillagok fénye is kihunyhat egyszer, de a sportban szokatlan és elfogadhatatlan, hogy valaki verseny nélkül adja át a trónját másnak.
A négy kajakos megpróbálta úgy viselni a kudarcot, mintha nem történt volna katasztrófa, kényszeredett mosoly kíséretében „no comment” kijelentéssel igyekeztek lezárni a kínos versenyt. Aztán előbb egy-két elejtett szófoszlányból kihámozhattuk, Kammererre és Vereckeire tekintettel döntöttek közösen így, hogy az ötszázas futamokra legalább az ő erejüket ne eméssze föl a felesleges és kilátástalan küszködés. Később ennél is jobban megnyíltak.
Horváth Gábort láttam már csúfos vereség után, de mivel alapvetően életvidám ember, nem szokott hosszasan őrlődni. Tegnap azonban ő is zavartnak tűnt, s nem is tagadta, hogy miért: „Egyszer minden sikersorozat véget ér, de egyik napról a másikra nem könynyű ebbe beletörődni. Nem szeretném abbahagyni a kajakozást, hiszen ez az életem, de harmincnégy éves fejjel már nagyon nehéz azért gürizni, hogy az ember egyáltalán bekerüljön a hajóba, majd a világversenyen az ötödik-hatodik hely reményében szenvedjen. Ennek a négyesnek ezzel biztosan vége van, s nem állíthatom, hogy jövőre az újnak tagja leszek.”
A megdöbbentő taktika annyiban legalább visszaigazolódott, hogy délután Vereckei egyesben és Kammerer – Kucserával párosban – is döntőbe jutott. Igaz, előbbi ugyanolyan izgalmak árán, mint két éve Gainesville-ben. Csupán a legjobb harmadik idővel – a négy középfutamból az első két-két helyezett evezett egyből a fináléba. Vereckei nem idegeskedett fölöslegesen, miután célba ért, tett egy szűk kört, majd egyből kikötött.
– Nyugodtan vagy beletörődötten szállt ki kajakjából? – szegeztük neki a kérdést. „Egyik sem. Azzal az érzéssel, hogy ami az adott pillanatban bennem volt, azt kiadtam magamból.” Amikor azzal folytattuk, hogy aranyérem reményében érkezett a vb-re, így a szoros középfutam csalódást jelenthet, már a négyes eredményével közösen értékelt. „Az elmúlt három évben a közös felkészülés alatt teljesen kiestem az addigi ritmusból. Még most is fáradt és merev vagyok. Két napom van arra, hogy kipihenjem magam. Ha hozom valódi tudásomat, akkor a dobogón végezhetek.” Vereckei a négyes jövőjével kapcsolatban sem kertelt: „Annak nincs értelme, hogy különböző csoportokból verbuváljunk össze négy embert. Jövőre csakis az egyes számokra koncentrálok.”
Olimpiai bajnok kvartettünknek tehát befellegzett. De nem azért, mert tagjai erre az évre elfelejtettek kajakozni. Az igazolódott be, hogy a kajak-kenu bármennyire is egyéni sportág, az egyes embereket olykor nehezebb egységes csapattá gyúrni, mint a klasszikus csapatsportágakban.