Nagy továbbjutott, Czink kiesett
Nagy Kyra továbbjutott, Czink Melinda kiesett az amerikai nyílt teniszbajnokság selejtezőjének 1. fordulójában. Nagy a döntő játszmában már 5:0-ra vezetett, amikor a szlovák Henrieta Nagyova jelezte: feladja az összecsapást. A kvalifikációsban 19. kiemelt Czink ugyan megnyerte az első szettet a belga Els Callens ellen, azonban a következő kettőt simán elbukta. Korábban Kuti Kis Rita is továbbjutott, Szávay Ágnes pedig kiesett az 1. fordulóban. (MTI)
Evezősrajt hétfőn
Elképzelhető, hogy már hétfőn elkezdődhet az evezős-világbajnokság, ugyanis a legújabb előrejelzések szerint a térségben tomboló tájfun a korábban jelzettnél kisebb romboló erővel érkezik a japán Gifuba. A vb eredetileg vasárnap kezdődött volna, de a tájfun miatt két nappal elhalasztották a rajtot. (MN)
Még mindig Armstrong
Lance Armstrong becsapta a sportvilágot azzal, hogy az 1999-es Tour de France-on doppingolt – jelentette ki a L’Equipe francia lapra hivatkozva Jean-Marie Leblanc, a világ legjelentősebb kerékpárosversenyének főszervezője. A viadalt hétszer megnyerő amerikai sztár szerint abszurd az állítás, hiszen eddig minden alkalommal – hat évvel ezelőtt is – negatív eredményt hoztak a doppingtesztjei. (MTI)
Talmácsi Brnóban
Mától vasárnapig Brnóban rendezik meg a gyorsaságimotoros- világbajnokság 11. futamát, a Cseh Nagydíjat, amelyen a 125 kcm-es géposztályban két magyar versenyző is indul: az összetett pontversenyben harmadik Talmácsi Gábor és Tóth Imre (24.). A két motoros szinte hazai pályán versenyezhet, hiszen várhatóan több ezer magyar ellátogat a nagydíjra. (MTI)
Räikkönen válthatja Schumachert
Kimi Räikkönen aláírt a Ferrarihoz – adta hírül tegnap a Bild című német lap. A bejelentést szenzációsnak is minősíthetnénk, ha nem ismernénk a Forma–1 világát. Annak törvényei szerint pedig egyenesen természetesnek mondható, hogy a hírt az érintett és a maranellói csapat szóvivője is cáfolta. (MN)
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
