Röviden

MTI
2005. 08. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Real-egyenleg
Összesen 22,5 millió forinthoz jut Puskás Ferenc és családja a Puskás-válogatott–Real Madrid mérkőzés után – hangzott el pénteken a találkozót szervező Trigránit Rt. és TrendSport Kft. közös sajtótájékoztatóján. Az összeg két részből tevődik össze: a rendező húszmillióval támogatja a 78 éves, legendás játékos gyógykezelését, életkörülményeinek jobbítását, ezenkívül az Arcadom Rt. 2,5 millió forintot fizetett az árverésre bocsátott labdáért. A szervezők közlése szerint az összes bevétel 421 millió 180 ezer, az összkiadás 399 millió 200 ezer forint. (MTI)

Arany és ezüst
Vörös Zsuzsanna nyerte a női öttusázók Világkupa-sorozatát lezáró svédországi döntőt. Az uppsalai versenyen az orosz Tatjana Muratova szerezte meg az ezüstérmet, a francia Amélie Cazé pedig a bronzot. A férfiaknál Horváth Viktor ezüstérmes lett. (MTI)

Öt érem
A magyarok egy arany-, illetve két-két ezüst- és bronzéremmel fejezték be szereplésüket a XXIII. Universiadén, az egyetemisták és főiskolások izmiri világjátékán. Győzött Tóth Lívia 3000 méter akadályfutásban, második lett Nagy Péter 400 méteres vegyes úszásban, valamint a vízilabda-válogatott, harmadikként zárt Listár Nikolett 100 méteres síkfutásban, illetve Máté Gábor diszkoszvetésben. (MTI)

Kerekes Hollandiában
Kerekes Zsombor, a DVSC válogatott labdarúgója szeptember elsejétől két évre a holland első osztályú Willem II csapatához igazol. (MTI)

Vb Franciaországban
A Nemzetközi Kézilabda-szövetség tanácsa budapesti ülésén úgy döntött, hogy Franciaország rendezheti meg a 2007-es felnőtt női világbajnokságot. Bejutott a legjobb nyolc közé a magyar női ifjúsági válogatott az ausztriai Európa-bajnokságon, miután utolsó csoportmérkőzésén 34-22-re legyőzte Szerbia és Montenegrót. (MTI)

Márkus a főtitkár
Az Európai Triatlonszövetség tisztújító közgyűlésén a magyar Márkus Gergelyt újabb négy évre megválasztották főtitkárnak. (MTI)

Fazekas elköszönt
Fazekas Mária, a Statisztika asztalitenisz-csapatának játékosa bejelentette: egészségi állapota nem teszi lehetővé, hogy a jövőben klubkötelezettségei mellett a válogatott rendelkezésére álljon. (MTI)

Totóeredmények
A heti totó helyes tipposzlopa a következő: 2, 2, X, 1, 1, 2, 1, 1, 1, X, 1, 1, 2, 1. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.