Csak a szépre emlékeznek

K a j a k - k e n u

2005. 09. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már mindenki elmondta: vállalhatatlan, amit a kétszeres olimpiai, valamint világ- és Európa-bajnok férfi kajak négyes cselekedett két és fél hete a zágrábi vb-n, csak éppen maguk az érintettek nem szóltak semmit. Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos és Horváth Gábor az elhíresült lelazsált középfutam után ment a maga útján, amelyek tegnap a Champs Pubban újra keresztezték egymást egy sajtóbeszélgetés alkalmával. Itt az önritika a 34 éves korelnök, Horváth szájából hangzott el a következő formában: „Elismerjük, hogy rossz döntést hoztunk, amikor úgy határoztunk, hogy a középfutamban lazán evezünk végig a pályán, elkerülendő a B döntőt is. Az előfutamban messze voltunk a reményeinktől, Ákos és Zoli még más számban is rajthoz állt, ezért döntöttünk így közösen.”
Közvetlenül a vb után Baráth Etele, a hazai kajak-kenu szövetség elnöke a szervezet Magyar Örökség díjához méltatlannak nevezte a lépést, Angyal Zoltán szövetségi kapitány pedig kijelentette, lehet, hogy hibázott, amikor nem cserélt embert a csapaton belül. Utóbbi felvetésre Vereckei azt válaszolta, hogy „ez nem a mi reszortunk, hanem a szakvezetésé”, Storcz szerint pedig vélhetőleg rosszabb döntés lett volna megbontani az egységet, mint hagyni a maga útján menni. Érdeklődésünkre, hogy milyen a viszony most e két versenyző között, főleg azok után, hogy Vereckei kimondva-kimondatlanul Storcz állítólagos felkészületlenségében látta a fiaskó okát, előbbi így válaszolt: „Már négy éve nem vagyunk egyesben egymás ellenfelei, különösebb feszültség nincs közöttünk.”
Valami tehát van, ha értünk a szóból, s a vezérevezős Kammerer kevésbé köntörfalazott: „Már májusban is megvoltak a problémák, de így is vállaltuk egymást, noha felmerült bennünk a versenyek lemondása.” Tőle tudtuk meg azt is, hogy a poznani Eb-n elért hatodik hely után a zágrábi vb-ig egyszer sem mentek időre pályát, így igazak a zaklatott felkészülésről szóló információk. Sári Nándor mesteredző szerint mindez Vereckei miatt történt így, de a versenyző tegnapi válaszától nem lettünk okosabbak: „Sári kiváló szakember, s a kudarc utáni stresszhelyzetet mindenki másképpen reagálja le.”
Térjünk vissza Kammerer egyenes beszédéhez, hiszen szintén ő fogalmazta meg a négyes jövőjével kapcsolatban, hogy itt a vége, komoly versenyen már nem áll össze az egység. Vereckei és Storcz a „soha ne mondd, hogy soha!” sztereotípiával válaszolt, Horváth pedig csak a 2006-os szegedi vb-ig tervez előre. Abbahagyni senki nem akarja, Vereckei az egyesre fókuszál a jövőben, de egy Kammererrel alkotott páros ötletétől sem zárkózik el.
A négyes zágrábi „búcsúlubickolása” semmilyen szempontból nem érte el célját, Vereckei 5. lett 500 méteren, Kammerer pedig 4. Kucsera Gáborral párban. Így a fiúk megspórolhatták volna a szurkolók első reakcióját, ahogy Horváth mesélte: „A parton döbbent csend fogadott minket.” Ez a csend és a döbbenet tegnap sem oszlott fel, bár Kammerer talált megoldást: „Csak a szépre emlékezünk…”



eredményLista. A Kammerer, Vereckei, Storcz, Horváth férfi kajak négyes világversenyes helyezései: 1999: vb-1.; 2000: olimpiai 1., Eb-2.; 2001: Eb-5.; 2004: olimpiai 1., Eb-1.; 2005: Eb-6.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.