Megrogytak a súly alatt

S ú l y e m e l é s

2005. 09. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mégsem tart ma sajtótájékoztatót Komáromi Lajos, a Magyar Súlyemelő-szövetség (MSSZ) elnöke, és a sportág klaszszisa, az athéni olimpián doppingvétség miatt ezüstérmétől megfosztott Gyurkovics Ferenc. Olyannyira nem tartanak, hogy Komáromi Lajos szombaton a távirati irodán keresztül tudatta lemondását, az eltiltását töltő Gyurkovics Ferenc pedig tegnap elárulta lapunknak: befejezi pályafutását.
Az MSSZ volt elnöke két – szerinte fenyegető – telefonhívást kapott, azok hatására döntött úgy, hogy lemond július 19-én elnyert tisztségéről. (A szövetség áldatlan állapotát jellemzi, hogy Komáromi elődje, Mezőfi Miklós is rövid ideig, csupán három hónapig volt elnök, majd ugyancsak rejtélyes körülmények közepette távozott.)
– Értésemre adta a telefonáló, hogy ha leleplező bejelentések hangzanak el az athéni manipulációkról, megnézhetem magam, márpedig engem senki ne fenyegessen, nekem fontosabb a családom, az egészségem, úgyhogy inkább lemondok. És persze a hétfői sajtótájékoztatóból sem lesz semmi. Pedig azt gondoltam, Gyurkoviccsal kiállva a nyilvánosság elé végre tiszta helyzet teremthető a magyar súlyemelésben. De úgy látszik, erős érdekek szólnak amellett, hogy maradjon minden homályban, titokban, miközben sportágunk idehaza a szakadék szélén áll, ha ugyan már bele nem esett. Én mindenesetre befejeztem, s úgy látom, vége a magyar súlyemelésnek is, beláthatatlanok a következmények – fogalmazott Komáromi Lajos, ám a telefonáló személyét nem kívánta felfedni.
Mondandója valóságtartalmát nincs okunk kétségbe vonnunk, ám abban már bejelentése pillanatában tévedett, hogy Gyurkovics Ferenc vele együtt kívánt volna a nyilvánosság elé állni. A sportoló másképp értékeli athéni doppingvétségének körülményeit, abban azonban ő is egyetért Komáromival és a sportág számos képviselőjével, hogy ideje lenne tisztázni az Athénban történteket. Mivel ezt versenyzőként nem teheti meg, befejezi pályafutását.
– Ma adom postára a súlyemelő-szövetségnek címzett levelemet, amelyben megmagyarázom visszavonulásom okait – árulta el érdeklődésünkre Gyurkovics.
A levél tartalmának ismerete nélkül is megelőlegezhetjük, nemhogy lezáródna, valójában csak most kezdődik a magyar súlyemelők athéni doppingügyének a feltárása. Több mint egy évvel annak kirobbanása után.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.