Menetelő első kiemeltek

T e n i s z

Munkatársunktól
2005. 09. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két hónapja Wimbledonban Nicolas Kiefer volt az egyetlen, aki játszmát tudott nyerni a későbbi győztes, Roger Federer ellen. A ranglistán jelenleg 38. német teniszező akkor a harmadik, most a US Openen a negyedik körben került szembe a svájci világelsővel, s hozta a szokásosat: egy szett. Maga a mérkőzés egyébként bő három órán át tartott, de a 24 éves címvédőnek ennek ellenére viszonylag könnyű dolga volt. Federer kemény borítású pályán az idén csak az Australian Open elődöntőjében szenvedett vereséget (a tornát végül megnyerő Marat Szafintól), de más talajon is csak Rafael Nadal és Richard Gasquet „kapta el” az idényben. Az orosz most el sem indult, a spanyol és a francia már kiesett, úgyhogy szabad az út. A következő, negyeddöntős akadály David Nalbandian lesz, aki a „Dávidok csatájában” az olasz Davide Sanguinettit múlta felül. Az argentin játékos Federer mumusának számít, hiszen 5-2-re vezet az egymás elleni összesítésben, bár éppen a két legutóbbi meccs lett a svájcié.
A nők kissé előbbre járnak, számukra már a legjobb négy közé kerülés volt a tét. Az első kiemelt Marija Sarapova két és fél óra alatt papírforma, de nehezen összejött győzelmet aratott orosz honfitársa, Nadja Petrova fölött. Elődöntős riválisa a belga Kim Clijsters lesz, aki a hazai kedvenc, Venus Williams ellen ismét bebizonyította, hogy kemény borításon ebben az esztendőben szinte verhetetlen; ezt hat tornagyőzelme is bizonyítja. Ha Clijsters nyeri a US Opent, 1,1 millió dollár helyett az amerikai előversenyeken összeszedett bónuszával 2,2 milliót kasszírozhat. Ám bizonyára nem ez motiválja, sokkal inkább az, hogy még soha nem nyert Grand Slam-tornát pályafutása során. Amelie Mauresmo sem, s most sem fog, mivel a tegnapi „franciás” negyeddöntőben bő egy óra alatt kikapott honfitársnőjétől, Mary Pierce-től. Esélyesebbnek számított, az utóbbi négy meccsükön megverte Pierce-t, ehhez képest most nem tudott érdemben hozzászólni az összecsapáshoz. A 30 éves győztes, Melbourne 1995-ös bajnoka életében először jutott a négy közé a US Openen.
A tegnapi versenynapot magyar idő szerint délután öttől Martina Navratilova kezdte a centerpályán a német Anna-Lena Groenefeld oldalán a női páros egyik negyeddöntőjében. A sportág 48 éves, cseh származású amerikai nagyasszonya 58 Grand Slam-tornagyőzelemnél tart (18 egyes, 31 páros, 9 vegyes páros), a US Openen 15-ször diadalmaskodott (4-9-2). Most papíron esélyesebb riválist kaptak, a 2. kiemelt Kuznyecova, Molik orosz, ausztrál kettőst. Mivel Navratilova vegyes párosban az indiai Paesszel már kiesett a versenyből, ez volt az utolsó esélye az idei amerikai bajnokságon. S ezt megragadta, párjával 6:7, 7:5, 7:5 nyert, s a New York-i publikum tovább tombolhat egy igazi legenda megoldásain.
Eredmények. Férfiak, nyolcaddöntő: Federer (svájci, 1.)– Kiefer (német) 6:4, 6:7 (3-6), 6:3, 6:4; Nalbandian (argentin, 11.)– Sanguinetti (olasz) 4:6, 7:6 (7-4), 6:4, 6:2; korábban: Hewitt (ausztrál, 3.)–Hrbaty (szlovák, 15.) 6:1, 6:4, 6:2; Nieminen (finn)–Verdasco (spanyol) 6:2, 7:6 (8-6), 6:3. Nők: negyeddöntő: Sarapova (orosz, 1.)–Petrova (orosz, 9.) 7:5, 4:6, 6:4; Clijsters (belga, 4.)–V. Williams (amerikai, 10.) 4:6, 7:5, 6:1; Pierce (francia, 12.)–Mauresmo (francia, 3.) 6:4, 6:1.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.