Feleslegesen ne szaporítsuk a szót. Szerkesztőségünk tegnap meghívót kapott a Spartacus Vitorlás Egylettől, az e-mail üzenet témánkhoz kapcsolódó részleteit alább szöveghűen közöljük:
„Mint az közismert, az elmúlt napokban Egyletünk versenyzői, Majtényi Szabolcs és Domonkos András megszerezte ötödik világbajnoki címét a Repülő Hollandi hajóosztályban St. Petersburgban, Floridában. A siker megünneplésére élménybeszámolóval egybekötött fogadást rendezünk, melyre ezúton tisztelettel meghívjuk.”
Köszönjük, ott leszünk. Még akkor is, ha Majtényi és Domonkos helyett valójában Majthényi és Domokos lett világbajnok. Előbbi „h”-val, utóbbi „n” nélkül. Az egyéb kisebb hibáktól pedig tekintsünk is el, hiszen nem bántó szándékkal vagy öncélú, merő gúnyból írjuk e sorokat. Éppen ellenkezőleg: annyiszor tapasztaljuk, hogy a sportban a sportoló, értékzavaros életünkben az értékteremtő a legkevésbé fontos elem, hogy olykor nem árt megpróbálni tenni ez ellen. Ha csak a saját, korlátozott eszközeinkkel is; most egy-egy betű elvételével vagy hozzáadásával. Ha a Spartacus Vitorlás Egyletnél mától mindig helyesen írják le a klub világbajnokainak nevét, már megérte.
Mindent az elején kell kezdeni. Még akkor is, ha az út vége beláthatatlanul messzinek tűnik.
Bajnokok betűhibával
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!