Az úszóválogatott megérkeztével tegnap gyakorlatilag valamennyi sportág képviselői „megszállták” a július 26-án kezdődő margitszigeti Európa-bajnokság helyszínét. Hétfőtől az Eb legnagyobb hazai sztárjai is a Széchy Tamás uszodában tréningeztek: hajnalban a fedett pályás Eb-aranyérmes Boulsevicz Bea és BVSC-s társai, valamint a fehérvári úszók hasították a vizet, délelőtt pedig a két legjelentősebb műhely, a Kőbánya és a Jövő SC legjobbjai edzettek. Azaz egymás mellett készült az olimpiai bajnok Kovács Ágnes, a világbajnok Cseh László, valamint az olimpiai ezüstérmes Gyurta Dániel.
A magyar csapat háza tájáról érkezett örömteli hír szerint múlt hét végén Kerékjártó Tamás egy amerikai versenyen élete eddigi legjobbját úszta 200 vegyesen, amivel az európai ranglista második helyére ugrott, Cseh László mögé. Ugyanakkor figyelmeztető, hogy Komornyikov az orosz bajnokságon elért eredményével megelőzte Gyurta Dánielt a 200 mell ranglistáján. Az ukránok viadalán nem ment jól Klocskovának, s elképzelhető, hogy a 2005-ös szezont teljesen kihagyó olimpiai bajnoknő nem indul az Európa-bajnokságon.
A Chelsea egy félidő alatt lerendezte a klub-vb döntőjét, s ellopja az Aranylabdát a PSG-től
