Ártatlanságát hangoztatja Jan Ullrich, a Tour de France-on 1997-ben győztes német országúti kerékpáros, akivel pénteken bontott szerződést a T-Mobile, mivel belekeveredett a spanyolországi doppingbotrányba. „Sosem éltem tiltott szerrel, sosem csaptam be a többi versenyzőt. Továbbra sem értem, hogy miért dobott ki a csapatom, amelytől több támogatást vártam ebben a nehéz helyzetben. Mindig is hangoztattam, hogy Tour-diadallal kívánok visszavonulni, ezért jövőre ismét megpróbálom” – mondta a svájci Blick című lapnak a 32 éves klasszis, aki a napokban minden betervezett versenyét lemondta. Ami a múlt vasárnap véget ért Tour de France rajtja előtt megtagadott géntesztet illeti, Sydney olimpiai bajnoka közölte, hogy méltatlannak tartja az eljárást, hiszen nem gyilkos vagy bűnöző.
Mint ismert, a Süddeutsche Zeitung című lap másfél hete arról számolt be, hogy a spanyol rendőrség lefoglalt egy füzetet, amelyben tételesen, napra lebontva felsorolták, Ullrich mikor, milyen tiltott szert szedett a tavalyi Tour de France-on.
A német sztárt és klubtársát, Oscar Sevillát, valamint húsz további kerekest egy nappal az idei Tour rajtja előtt zárták ki, mert a nevük szerepelt a doppingügy központi figurájának, a vértranszfúziókat is alkalmazó, s a kerékpáros pácienseiről kiterjedt nyilvántartást vezető dr. Eufemiano Fuentesnek a jegyzeteiben.
A Chelsea egy félidő alatt lerendezte a klub-vb döntőjét s ellopja az Aranylabdát a PSG-től
