A Tour de France mezőnye tegnap Morzine-ből, 1042 méterről Maconig 185 méterre ereszkedve kipihenhette az előző alpesi etapok fáradalmait. A legrangosabb országúti kerékpáros-körverseny 18. szakasza nem tartogathatott semmi váratlant, olyasmit, mint egy nappal korábban Floyd Landis „feltámadása”, pedig különösen nem. Az elején a brit David Millar és az ukrán Jaroszlav Popovics szakadt el a mezőnytől, majd egy tizenöt fős boly lépett meg, de mivel nem akadt köztük olyan, aki az összetett élcsoportjában állt volna, a többiek nem tüsténkedtek az üldözéssel. A szökevények közül végül Matteo Tosatto ért be elsőként a célba, aki az idei Tour de France első olasz szakaszgyőzelmét jegyezte.
A karaván derékhada pontosan nyolc perccel a győztes után haladt át a célvonalon, de még az utolsó helyezett is tíz percen belül érkezett be. Így összetettben nem változott a helyzet: az első három kerekes, a spanyol Pereiro Sio és Carlos Sastre, valamint az amerikai Landis fél percen belül van egymáshoz képest. Ugyan az idei Tourból még két szakasz van hátra, a mai időfutam során minden eldől. S nagyon úgy néz ki, hogy Lance Armstrong zsinórban elért hét győzelme után folytatódik az amerikai hegemónia, mert a papírforma szerint Landis a mai 57 kilométeren könnyedén ledolgozza a félperces hátrányát.
Eredmények, 18. szakasz, Morzine–Macon, 197 km: 1. Tosatto (olasz, QuickStep) 4:16:15 ó; 2. Moreni (olasz, Cofidis) azonos idővel; 3. Scholz (német, Gerolsteiner) 2 mp hátrány. Az összetettben (sárga trikó): 1. Pereiro Sio (spanyol, Caisse d’Epargne) 84:33:04 ó; 2. Sastre (spanyol, CSC) 12 mp hátrány; 3. Landis (amerikai, Phonak) 30 mp h; 4. Klöden (német, T-Mobile) 2:32 p h; 5. Evans (ausztrál, Davitamon-Lotto) 3:11 p h; 6. Mencsov (orosz, Rabobank) 4:17 p h.
Ullrichot faxon kirúgták. A T-Mobile csapat tegnap szerződést bontott Jan Ullrichhal, a Tour de France doppingbotrányba keveredett 1997-es győztesével. A német világklasszist és klubtársát, a spanyol Oscar Sevillát, valamint húsz további kerekest egy nappal az idei Tour rajtja előtt zárták ki a versenyből, mert a nevük szerepelt a doppingügy központi figurájának, Eufemiano Fuentes doktornak a jegyzeteiben. Később a spanyol rendőrség lefoglalt egy füzetet, amelyben tételesen, napra lebontva felsorolták, Ullrich milyen tiltott szert szedett a tavalyi Touron.
Putyin csak játszadozik Donald Trumppal?
