A tengerentúlon már igazán hozzászokhattak ahhoz, hogy amerikai nyeri meg a földkerekség legrangosabb kerékpáros körversenyét, a Tour de France-t. Elég csak Lance Armstrongot említeni, aki 1999–2005 között egymás után hétszer győzött, de előtte Greg LeMond is háromszor feszíthetett sárga trikóban a pódiumon az összetett verseny eredményhirdetésénél. Vasárnap pedig Floyd Landis lépett a nyomukba, akinek a teljesítményét még George W. Bush is megsüvegelte, személyesen hívta fel telefonon a Phonak kerekesét, hogy gratuláljon neki: „Mindenki büszke rád, példát mutattál kitartásból és bátorságból” – mondta az Egyesült Államok elnöke, s ami a kitartást illeti, telibe talált.
Landis októberben már 31 éves lesz, ő bizonyosan nem nyer még hatszor. S a szerdai 16. szakasz után úgy tűnt, talán egyszer se. Az egyébként nagyon kemény alpesi etapot úgy kezdte, hogy vezetett az összetettben, aztán a nagy rivális spanyol Pereiro Sio mögött több mint nyolc perccel lemaradva vánszorgott be a célba. Majd másnap a szakavatottak szerint a Tour modern kori történetének legnagyobb feltámadását mutatta be azzal, hogy a 17. szakaszt megnyerte. Ha ekkor még nem is vette vissza a sárga trikót, borítékolni lehetett, hogy a szombati időfutam során megteszi, így is történt, a vasárnapi befutó pedig már csak jutalomút volt számára Párizs legismertebb sugárútján, a Champs Elysées-n.
„Floyd nagyon megérdemelte ezt a győzelmet. Mindenki leírta, de megmutatta, hogy az idei Tour de France-on ő volt a legerősebb. Örülök, és büszke vagyok arra, hogy újra amerikai nyerte a Tourt” – mondta Lance Armstrong, aki a helyszínen követte figyelemmel az eseményeket. (Igaz, a befutót a szállodájában, tévén nézte.) Nyilatkozata azt sejteti, hogy megenyhült honfitársa iránt, aki korábban a csapattársa és segítője is volt a US Postalnál, de 2004-ben – megunva a „vízhordó” szerepét – távozott. Tavaly a Phonak színeiben kilencedik lett a Tour végelszámolásánál, ami előrevetíthette, hogy talán még több is van benne.
„Soha nem adtam fel egy pillanatra sem” – említette vasárnap, ami a siker egyik összetevőjén túl akár ars poeticája is lehetne.
Most az ünneplés időszaka következik Landis számára, majd a közeljövőben még egy csípőműtétnek veti alá magát, mivel nem teljesen épült fel egy három évvel ezelőtti autóbalesetben elszenvedett sérüléséből. Tudtuk meg mindezt most. Nos, ehhez képest egész jól tekert le három hét alatt 3600 kilométert.
Putyin csak játszadozik Donald Trumppal?
