Platini pályázik
Hivatalosan is megpályázta az európai szövetség (UEFA) elnöki posztját Michel Platini, a franciák futball-legendája. Az 51 éves egykori klasszis jelenleg a végrehajtó bizottság tagjaként tevékenykedik az UEFA-ban, amelynek vezetője, Lennart Johansson 1990 óta irányítja a szervezetet. A 76 éves svéd sportdiplomata, akinek jövőre jár le a mandátuma, két hete jelezte, hogy ismét harcba száll a pozícióért. (MTI)
Keczeli ezüstje
Keczeli Bianka ezüstérmes lett a juniorok futócéllövő versenyében a zágrábi sportlövő-világbajnokságon. A felnőttek között légpuskával egyetlen indulónk sem jutott döntőbe. (MTI)
Lengyel botrány
A lengyel rendőrség és ügyészség házkutatást tartott a labdarúgó-szövetség (PZPN) épületében a közelmúltban kirobbant jegybotrány miatt. A nyomozók szerint törvénytelen módon zajlott le a németországi vb belépőinek ottani értékesítése. Egy élvonalbeli edzőt korrupció gyanújával máris őrizetbe vettek. A razziát irányító kormánymegbízott közölte, hogy egyelőre csak a PZPN-nel kapcsolatban álló cégek ellen vizsgálódnak, de nem zárta ki, hogy kihallgatják Michal Listkiewitz szövetségi elnököt is, és felügyelő testületet állítanak a PZPN élére. (MTI)
Prso lemondta
Dado Prso, a skót Glasgow Rangers csatára lemondta a további szereplést a horvát labdarúgó-válogatottban. A 29 éves támadó elsősorban hosszú ideje húzódó térdpanaszai miatt hozta meg döntését. „Döntésem végleges, nem változtatok rajta senki kedvéért. Ugyanakkor hangsúlyozom, hogy nem haragszom senkire” – szögezte le a csatár. (MTI)
Ideiglenesen
Ramón Calderón csak ideiglenesen tölti be a klub elnöki pozícióját – jelentette be hétfőn a Real Madrid, hozzátéve, hogy amíg le nem zárul a postai szavazatok körül kialakult vita, a július 3-i elnökválasztás eredménye nem tekinthető hivatalosnak. A riválisok közül Juan Palacios 246, Villar Mir pedig 1642 szavazattal kapott kevesebbet Calderónnál. (MTI)
Alelnökből elnök
A Magyar Kerékpársportok Szövetségének (MKSZ) közgyűlése egyhangúlag az egyetlen jelöltet, Dietrich Tamást, az eddigi alelnököt választotta a szervezet elnökévé. (MTI)
Ivott és vezetett
Ittasan balesetet okozott Kung Ling-huj, a kínaiak olimpiai bajnok asztaliteniszezője. A sportoló Porschéjével belerohant egy pekingi taxiba, de a balesetben nem sérült meg senki. A rendőrség hat hónapra bevonta Kung jogosítványát és 1800 jüan (80 dollár) befizetésére kötelezte. (MTI)
Putyin csak játszadozik Donald Trumppal?
