Együtt a bizottság
Tegnap megalakult a Magyar Labdarúgó-szövetség új fellebbviteli licencadó bizottsága. A testületben senki nem maradt a régi tagok közül, a névsor azonban továbbra sem publikus. A bizottság ma ül össze, és optimális esetben estére meg is hozhatja döntését, miszerint a Ferencváros és a Vác indulhat-e az NB I jövő szombaton rajtoló, 2006–2007-es idényében. (MN)
BL-készülődés
A Debrecen csütörtök este a Szuperkupa visszavágóján 2-1-re legyőzte a Fehérvárt, és összesítésben 3-1-gyel elhódította a kupát, tegnap óta pedig a Bajnokok Ligája-selejtezőre készül. A Rabotnicski Szkopje elleni szerdai első meccs Debrecenben 20.45-kor, míg a visszavágó egy hét múlva 20.00-kor kezdődik. (MN)
Viera: Inter
Lapinformációk szerint a két érintett futballklub már megegyezett, így Patrick Viera a Juventustól az Internazionaléhoz igazol. A 30 éves világ- és Európa-bajnok francia labdarúgóért a milánóiak állítólag 13 millió eurót fizetnek. A másodosztályba sorolt Juventustól így immár öt sztárjátékos távozott: Zambrotta, Thuram (Barcelona), Cannavaro, Emerson (Real Madrid), Viera (Internazionale). Miután Del Piero, Nedved és Buffon úgy nyilatkozott, hogy a kizárás dacára marad a Juventusnál, igazából már csak Ibrahimovicért és Trezeguet-ért marakodhatnak a vetélytárs klubok. (MN)
Osim váltja Zicót
A Japán Labdarúgó-szövetség bejelentette, hogy Ivica Osim veszi át a világbajnokságtól már a csoportküzdelmek során búcsúzó válogatott irányítását. A jugoszláv csapatot 1990-ben vb-negyeddöntőig vezető, 65 éves szakember 2003 óta dirigálta a japán élvonalban szereplő JEF Unitedet, amely tavaly megszerezte első bajnoki címét. Elődje, a brazil Zico két nappal július 2-i távozása után máris aláírt a török Fenerbahcéhoz. (MTI)
Ausztrália pályázik
Az Ausztrál Labdarúgó-szövetség két héten belül hivatalosan is benyújtja pályázatát a 2018-as világbajnokság rendezésére – jelentette be John O’Neill, a szervezet elnöke. (MTI)
Előny a magyaroknál
Bardóczky Kornél 7:5, 6:3, 6:0-ra Kusev, Kiss Sebő pedig, alaposan rácáfolva a papírformára, Trajkov ellen 6:3, 6:3, 6:3-ra nyert tegnap, és ezzel a magyar férfi teniszválogatott a két egyes után 2-0-ra vezet a bolgárok elleni Davis-kupa-mérkőzésen, Plovdivban az Euro-afrikai zóna II. csoportjában. Ha a mai páros, illetve a vasárnapi újabb egyesek után a magyarok nyernek, akkor a lengyel–grúz mérkőzés győztesével játszanak a feljutásért szeptember 22–24. között. (MTI)
Putyin csak játszadozik Donald Trumppal?
