Vajda esélye
Angyal Zoltán szövetségi kapitány úgy döntött, a férfi kenu egyesek 1000 m-es számában szétlövés dönt arról, hogy Joób Márton vagy a június közepén sérülést szenvedett Vajda Attila indulhat-e az augusztusi szegedi vb-n. Vajda éppen a szegedi országos bajnokság alatt szenvedett súlyos balesetet, így nem vehetett részt az ob-n, amely a magyar kajak-kenusok második válogató viadala is volt. Az olimpiai bronzérmes kenus otthonában esett bele egy üvegajtóba, de már elkezdhette az edzéseket. (MTI)
Idegenben otthon
A magyarokkal azonos csoportban szereplő török labdarúgó-válogatott Frankfurtban játssza első, Málta elleni „hazai” Eb-selejtezőjét szeptember 6-án. A törököknek három mérkőzést kell semleges pályán és zárt kapuk mögött lejátszaniuk a novemberi, Svájc elleni vb-pótselejtezőn kitört botrány miatt. Törökország 2007. szeptember 11-én vagy 12-én fogadja Magyarországot, s ezt a mérkőzést már valóban hazai pályán rendezheti. (MTI)
Bajban az oroszok
Az Orosz Súlyemelő-szövetség nemzetközi eltiltástól tart, mivel egy héten belül két versenyzője is fennakadt a doppingvizsgálaton. A nemzetközi szövetség kétéves eltiltással szankcionálhatja azt a szövetséget, amelynek legalább három sportolóját egy naptári idényben doppingoláson érik. A napokban az athéni olimpián aranyérmes Beresztov és a junior Európa-bajnok Piszarjov is fennakadt az ellenőrzésen. Ha még egy orosz emelőt elkapnak a szezonban, akkor a 2008-as pekingi ötkarikás játékokon való orosz szereplés is veszélybe kerül. (MTI)
Fővárosi pályákon
Három budapesti helyszínen rendezik augusztus 17. és 19. között a Pannon Kupa női kézilabdatornát, amelyen a vb-3. magyar válogatott, a világbajnok orosz, az olimpiai második dél-koreai, valamint a szlovák csapat vesz részt. A találkozóknak az FTC népligeti csarnoka, a Körcsarnok és a SYMA Sport- és Rendezvényközpont ad otthont. (MTI)
Segítség Japánból
Nem akármilyen segítséget kaptak a magyar szinkronúszók az Európa-bajnoki felkészülés hajrájában. A sportág egyik legnagyobb egyénisége, a négyszeres olimpiai ezüstérmes japán Mija Tacsibana két héten át figyelte válogatottunk edzésmunkáját, s látta el tanácsokkal a jövő héten kezdődő margitszigeti Eb-re készülő magyar versenyzőket és szakvezetőiket. Az Atlantában bronzot nyerő, majd Sydneyben és Athénben párosban és csapatban egyaránt második helyen záró Tacsibana a Világ Olimpikonjainak Szövetsége révén került kapcsolatba a magyar szinkronosokkal. (MN)
Putyin csak játszadozik Donald Trumppal?
