Ági volt, Ági van, Ági lesz?

Az eredeti ütemterv még mindig tartható, hiszen a budapesti úszó Európa-bajnokság ötödik napján megszületett a negyedik magyar érem. Mivel az elsőhöz hasonlóan ezt is Kovács Ágnes nyerte – a száz mell után ezúttal kétszázon is bronzot –, csapatunkban ő az első duplázó. A másik ma remélhetőleg Cseh László lesz, és ha holnap mindketten tripláznának, tökéletessé válna a végkifejlet: hét nap, hét medál.

Minden idők legcsapadékosabb Európa-bajnokságán tegnap háromnegyed hat előtt pár perccel még a nap is előbújt. Azt persze nem állíthatjuk teljes bizonyossággal, hogy Kovács Ágira és a kétszáz mell döntőjére volt kíváncsi, de remek kulisszát teremtett a remélt közös ünnepléshez. Ági láthatóan jobban izgult a szokásosnál, de az is érződött rajta, hogy a várva várt hazai világverseny minden pillanatát élvezi; előbbit nagy levegővételekkel, utóbbit kisebb mosolyokkal mutatta, a közönség pedig ismét óriási, az úszósportban egészen ritka ovációval köszöntötte. Az ötös pályáról tökéletesen áttekinthette a számára veszélyes terepet, hiszen a négyesen tempózott a Kiss László szövetségi kapitány által is favoritnak tartott Balfour, a hatoson pedig az egykor – és a hírek szerint a jövőben is – dél-afrikai Poewe, aki mostanában éppen német, ezért lehet itt a kontinensviadalon. Aztán a brit esélyes hamarosan eltűnt a képből, mert a teljes mezőnynek követhetetlen ütemet diktált, már fél távnál egy testhoszszal vezetett. A tét innentől a 2–4. helyezés volt az üldözőknek, és ezt tekintve a bronzérem remek opció, csak kicsit rosszabb az ezüstnél, viszont sokkal becsesebb a negyedik helynél. Ezt Kovács Ágnes is így érezte, mert miután megismételve a keddi koreográfiát, előbb a kötélen ülve, utóbb a parton állva integetett a publikumnak, páratlan lendülettel viharzott oda az interjúzónába, és kérdést sem várva már mondta is:
– Ezt az érmet elvártam magamtól, papírforma eredmény, de ettől még nagyon örülök neki. Az elején túlságosan elvitt magával Balfour, de utólag nem bánom, mert ott semmiképpen nem tudtam volna legyőzni. A lényeg az, hogy itt lóg a nyakamban a második érmem, sikerült a visszatérésem, megmutattam, hogy Ági volt, Ági van.
– És lesz is? Mert ha tartja magát ahhoz, hogy az Eb-n szerzett benyomásai alapján dönt a folytatásról, akkor nem kell sokat tépelődnie – kérdeztük tőle.
– Tény, minden percben érzem, hogy mennyire szeret a közönség, de mielőtt a jövőmről beszélnék, vasárnap még igyekszem jól úszni ötven méteren. Aztán ígérem, egy-két napon belül megteszem azt a bizonyos bejelentést – szólt a válasz.
Megkockáztatjuk, Kovács Ági ezután is úszni fog. És még csak nem is jobb híján teszi majd, afféle megélhetési sportolóként, mert huszonöt évesen lerí róla, hogy nagyobb békében és harmóniában van önmagával és az úszósporttal, mint valaha.
Boulsevicz Beatrix teljes boldogságához sem hiányzott sok, csupán öt századmásodperc. A száz pillangó döntőjében ennyivel maradt el saját, nem egészen egynapos országos csúcsától, ami nem lett volna baj, de pont ez az öt század választotta el a dobogótól is. Negyedik helyezése kétszeres csúcsjavításával megfejelve így is bravúr, a napi egy magyar érem átlaghoz képest mutatkozó apró deficit pedig a hét végén még behozható.
Annál inkább, mert ma ismét három finalistáért szoríthatunk: Cseh László 200 háton a harmadik, Flaskay Mihály 50 mellen a negyedik, míg Szepesi Nikolett 50 háton a hatodik idővel kvalifikálta magát, ehhez Csehnek (1:57.76) és Szepesinek (29.22) országos rekordot kellett repesztenie. Hiába, kontinensviadalon drágán mérik még a részsikert is…