Kiss László bízik a komoly versenyek rendezésében

Kiss László reméli, hogy nemcsak edzőtáborok, hanem komoly versenyek is lesznek az új kecskeméti uszodában.

TK
2012. 01. 19. 14:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A válogatott szövetségi kapitánya csütörtökön a helyszínen utalt arra, hogy Kecskemétnek tradíciója volt az úszósportban, mert a negyven évvel ezelőtt megépült régi uszoda rengeteg magyar bajnokságnak, országos versenynek, edzőtábornak adott otthont.

A város vezetőinek a társaságában az új létesítményt megtekintve Kiss László hangsúlyozta: modern körülmények között tudnak az úszók edzőtáborozni, ezért nem véletlen, hogy már a második edzőtábort szervezik itt. Jelenleg Gyurta Dániel, a világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes mellúszó is Kecskeméten készül.

A szakvezető elmondta: az olimpiáig háromszor szeretnének itt edzőtábort szervezni, így a válogatott minden tagja meg fogja ismerni az új létesítményt. Szerinte a kecskeméti uszoda medencéje nagy versenyek megrendezésére is alkalmas, a lelátó az, ami kicsinek tűnik ahhoz, hogy világversenyt lehessen benne rendezni. Erre azonban valamilyen megoldást lehet találni – fűzte hozzá.

Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere emlékeztetett rá, hogy eddig a helyi közönség tesztelte a hétmilliárd forintos beruházással elkészült uszodát, most pedig már olimpiai bajnokok is érkeznek a városba. A városvezető bízik abban, hogy nemzetközi versenyeket tudnak majd a komplexumban rendezni, illetve abban, hogy nagyon sok kecskeméti fiatal tanul meg úszni és kezd el sportolni. Zombor Gábor utalt arra, hogy a közelben születhet egy új szálloda, amelynek építését már a tavasszal elkezdhetik.

A terheléses próbaüzemben működő fedett versenyuszoda egyben wellnessközpont is, ahol fedett élménymedencék, családi zóna, fitneszrészleg, szaunakert nyújt szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget a vendégeknek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.